Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701–1800-ig (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970)

II. Rész. Naplókivonatok és műszeres feljegyzések - 4. Körtvélyesi Pap István, Szikszó 1745–1779

4. KÖRTVÉLYESI PAP ISTVÁN SZIKSZÓ 1745 1779 Körtvélyesi Pap István az idősebbik, szikszói tanácsbeli és ismételten városbíró volt. 1087 körül született Szikszón, ő kezdette meg a Körtvélyesi Pap­féle napló írását, és vezette azt 1757-ben bekövetkezett haláláig. Hogy tekintélyes ember lehetett, arra az 1732. évi egyik bejegyzéséből is következtethetünk, amikor megemlíti, hogy beszélt Gr. Csáky Imre kardinálissal. Halála után elsőszülött fia, ifj. KÖRTVÉLYESI PAP ISTVÁN ref. lelkész Szik­szóra kerülvén, folytatta a naplót, amelyik az 1779. évvel végződik. A napló csak töredék, látszik, hogy valamikor egy vastagabb kötött könyv lehetett, amelybe apa és fia naplójukat írták. Ezt a naplót az Országos Széchényi Könyvtár 1954-ben szerez­te meg és jelenleg ,,3447/Quart. Hung.” jelzés alatt őrzik. A naplót először Busa Margit dolgozta fel és tanulmánya megjelent az „Egy­háztörténet” [református] 1958. évi első füzetében (18—26. old.) s ott főképp id. Körtvélyesi Pap ISTVÁN-nak a naplóba írt verseit közölte le. Tanulmányá­ban megemlítette, hogy a naplóban időjárási feljegyzések is vannak. A fiatalabb Körtvélyesi gondosan feljegyezte a családi születéseket, esküvőket és halálozásokat, de naplójában túlnyomó részben időjárási eseményeket örökítettek meg, valamint adatokat a szüretekről. Az első bejegyzés 1709-ben: „a pestis elkövetkezék”, ezt az adatot az 1709. évi pestis adatokhoz csatoltam. Köszönettel tartozom Dr. Balogh István tanárnak, aki erre a naplóra figyel­memet szíves volt felhívni. (Nyíregyháza: Józsa András Múzeum.) 1745. „Ezen esztendőben a földön a bornak, búzának terméketlensége volt. A szöllők a sok essőzés és vad víz miatt úgy megromlottak, hogy némelyeket három, négy esztendeig sem lehet építeni, [megújítani.] 1746. „Az 1746dik esztendőben az búza, gyümölcs, szőllő közép szerint termet, a bor igen finum és sok aszú szőlő volt, többnyire ritka volt.” 1747. „Az 1747 dik esztendőben a Tél (1746/47) circa medium Januáriy hideg fagyai csak két hétig tartott, hó nem volt. Szép tavasz forma idővel múlt el, úgy hogy sok helyeken in medie Februariy kezdettek szántani. A szöllő jól termet és jó bort is szűrtünk, búza is bőségessen volt.” 32 Időjárási

Next

/
Thumbnails
Contents