Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701–1800-ig (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970)
Bevezető
20 Bevezető A különböző jégeső-szemek eltérő nagysága mellett igen gyakran tesznek említést azok alakjáról is. A leggyakoribb a borsó és mogyorónyi nagyság, majd a tyúk- és lúdtojás nagyságot elérők. Legtöbbször gömbölyded vagy tojásdad alakú a jég. Ezenkívül szerkezetüket tekintve voltak: lyukasok, üregesek* és előfordultak, amelyekben a kristályos mag helyett légbuborék volt a szem közepében. (Eperjes 1722. júl. 31.) Megfigyeltek kocka alakú jégszemeket is, (Rókus—Szepes m. 1727. jún. 7.) és Beszterce 1730. hasonló adatot eddig nem találtam az irodalomban. Akadtak még igen puha jégszemek is. Budán 1775. jún. 19-én volt a legkatasztrofálisabb jégverés, amikor alaktalan szegletes — ásvány kristályokhoz hasonló — nagy jégszemek hullottak, mégpedig oly tömegben, hogy mindent letaroltak és a szőlőket is sok helyen elpusztították. Az igen nagy jégdarabok hullás közben fagyhattak össze valóságos tömeggé és érthető, hogy árnyékos helyen még 2—3 nap múlva is volt jég. Ebben az évszázadban is többen jegyeztek fel ún. „véresőt”, mégpedig 6 megbízható adatunk van, s az észlelők neveit is ismerjük. Necpálon (Turóc m.) 1720. jún. 8-án hullott véreső nagy feltűnést keltett. Justh László amikor a vörös eső hullását észrevette, egy fehér vásznat terített ki, amely erősen vérvörös színű lett. Ebből a vörössé lett vászonból egy darabot elküldött Fischer Dániel orvosnak, aki az esetet le is írta a Sammlung-ban. Egyúttal beszámolt az ugyanakkor Bél Mátyás Pozsonyban tett megfigyeléséről, és megállapítást nyert, hogy az eső vörössé válását a tömegesen fellépett beteg lepkék ürülékei okozták. Véresőt figyeltek meg 1711 telén is, arról Gensel főorvos emlékezett meg. Ekkor a Földközi-tenger afrikai partjairól a déli légáramlás magával hozta a sivatagi vörös homokot (terra rossa), amely a havat pirosra festette. (Réthly, Időjárási 135.) Egy másik még ritkábban előforduló rendkívüli jelenséget figyeltek meg 1783- ban. Ekkor Európa-szerte sok helyen erős hajnali és esti pirosság jelentkezett napkeltekor és napnyugtakor, nappal pedig, főképpen a nyár derekán igen homályosan szürke volt az égbolt. Ezt a légköri szennyeződést a május közepe táján Izland szigetén kitört Hekla vulkán által a légkörbe röpített hatalmas tömegű finom eloszlású hamu okozta. A nyugati légáramlás a hamut Európa légterébe sodorta, ahol először Koppenhágában — május 24-én — figyelték meg. Magyarországon az első feljegyzés Veszprémből maradt reánk, ott ui. május 31-én már homályos volt az égbolt. Hazai megfigyeléseink —kelet felé haladva — Pozsony, Keszthely, Veszprém, Buda, Pásztó, Miskolc, Kolozsvár és Nagyszeben helyekről valók. Kétségtelen, hogy az egész országra kiterjedt a légköri szennyezettség, s ez okozta a szép optikai jelenséget, valamint magasabb napálláskor a homályos, szürke égboltot. Érdekes, hogy Heller Ágost kézikönyvében részletesen leírta a jelenség európai elterjedését, de az ok még nem volt ismeretes előtte. Szily Kálmán a régi megfigyelésekből 1887-ben már tudott arról, hogy vulkáni kitörés hamuja zavarta meg a légkör átlátszóságát. (Heller, 167. és Szily.) A XVIII. sz. időjárási híranyaga olyan eseteket ölel fel, amelyek megtörténte szinte egyedülálló. Egynéhányat ennek bizonyságául felemlítek: 1706. dec. Sopron. Körte, bodza virágzott.-í> 1718. Magyarország. Olyan éhínség, hogy az emberek elvándorolnak, döglött kutyákat és macskákat esznek. 1719. aug. Magyarország. A nagy tartós hőség következtében sok helyen 6—8 cm. széles és 1 m. mély repedések keletkeztek a földön. (Eperjes, Erdély) * Üreges jégszemeket magam is láttam 1937. aug. 15-én a Visegrád feletti Nagyvillámon volt jégeső alkalmával.
