Ravasz Tibor: A vízrendezés mezőgazdasági alapjai (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
1. A termőhely és összetevői, alapfogalmak és alapelemek
felszínig ható - altalajviz és a 10-25 % szervesanyag tartalom. Általában vízrendezés nélkül szántóföldi művelésre alkalmatlanok. Az egyes termbtájak talajtípusai ma már elég részletességgel talajtérképekről olvashatók le. Vannak áttekintő és részletes un. "genetikus üzemi" talaj térképek. A genetikai típus mellett még egyéb fontos termőhelyi talajjellemzők is leolvashatók a térképekről. így rendszerint részletesen feltüntetik a termőtáj talajának fizikai jellegét, hovatartozását, aminek nemcsak talajmüvelési, de vízrendezési tervezéseknél is jó hasznát vehetjük. A fizikai talajféleségek a szemcsenagyság (mechanikai összetétel) alapján különíthetők el a genetikai típusokon belül is. A talaj szilárd részeinek szeme se nagyság megoszlása alapján a talajok három fő csoportba sorolhatók: homok, vályog, agyag. Rendkívül eltérő - sőt ellentétes - vizháztartási tulajdonságaik miatt minden meliorációs munka megkezdése előtt feltétlenül tisztázandó nemcsak a felszín, de az érintett talajszelvény teljes rétegvastagságának mechanikai összetétele mint a talaj "tex- turális" tulajdonságait kialakító a talajfizikai tényező. Végeredményként megállapíthatjuk, hogy a különböző termőhelyi elemekből összetevődő termőhelyi viszonyok kialakítanak egy állandó jellegű növényállományt, amely alatt hosszú idő után jellegzetes talajtipus_ jön létre (pl. erdő, mezőség, rét, láp stb.). Ennek a természeti képződménynek különleges uj tulajdonsága a természetes termékenység, ami azt jelenti, hogy. a talaj egy időben képes vizvezetésre, víztározásra, szellőződésre és tápanyagok felhalmozására. Az igy kialakított termőhelyi egyensulyállapot hozza létre a termőtalajt, melynek természetes vagy potenciális termékenysége az a bázis, amelyre a szántóföldi növénytermesztés, a technikai talajhasználat épül. 1.5 A termőhely szántófölddé alakitása A természetes növénytakaró miközben fenntartja a talaj termékenységét, biztosítja a biológiai körforgás egyensúlyát, közben állandósít bizonyos vegetációs típust (pl. erdő, rét, mezőség stb.), kialakit egy természeti tájat. Az embernek már az ősföldmüvelés állapotában sem volt mindig megfelelő az a "választék", amit a természetes növénytakaró nyújthatott. Ahhoz azonban, hegy más, számára hasznosabb növényfajokat telepíthessen, előzőleg meg kellett semmisíteni a természetes növénytakarót (pl. égetéses gazdálkodás). Az őseredeti növénytakaró megsemmisítésével a mezőgazda megbontja a termőhely természetes biológiai és hidrológiai egyensulyálla- potát. Ez magától értetődő, ha figyelembe vesszük, hogy a felületre hulló csapadékvíz helybentartásában, beszivárogtatásában, majd a talajból való elpárologtatásában a termőhely szükség szerint felujulő vegetációja a biológiai regulátor szerepét játsza. 15