Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)

Tizenegyedik fejezet

tudja, ki fia-borja ő, s hogy hétfő van-e, vagy vasárnap, a hasát pedig az életében meg nem tömte még kedvére - kivált a munkája árán nem -, titeket bizony, míg él, lenéz. Téged is, az én Jánosomat is. Szavam ne felejtsed.- Nem olyan világot élünk, Eszter néném - mondtam kedve- szegetten.

Vállat vont.- Ahogy gondolod. Nem muszáj az öreg szavát igaznak elfogadni... én mégis azt mondom, nincs ez másképpen most se, nem lesz másképpen soha. Ki milyen ágyból kelt ki, olyanban nyugszik el... visszakényszeríti az élet, no meg az emberi irigység. Hogy egy parasztnak több esze legyen, mint bármelyik tintanyaló ivadékának? Ha azt reméled, hogy elismerik, ha százszor így van is, igen nagyot csalatkozol.- Elismerte azt a tanító úr...- Az az egyetlenegy. Az el. Ki is nézték maguk közül a többiek, mert se a Török Dánielék, se a Simon Pál jegyző úr, se a plébános még csak névnapot ülni se hívta meg. O lett a vörös posztó... csak éppen föl nem öklelték. - Oldalról nézett rám, keserűen: - Ti igen nagy barátságban vagytok vele... tudhatjátok.

Szédelegve hallgattam őt. így volt, valóban?- Soha nem hallottam ilyesmiről - hullottak ki a számból a szavak tétován s hitetlenkedve. - Én ugyan soha.

Sóhajtott.- Ha nem, hát nem. Attól még így igaz.

Nem voltak nékem nagyralátó terveim... nem vágyódtam a földtől elszakadni. Ha a szükség úgy hozná, hogy más munkával kéne a kenyerünket megkeresni, se tudnék meglenni föld nélkül, most mégis igen rosszul esett, amit Eszter néném csöndes keserűséggel a fejemre olvasott. De már a dac is feltámadt bennem: hátha egyszer mégis megmutathatnám, hogy mire vihetem a magam erejéből? Ha egyszer valóban uralnia kéne?

No, erre korábban kellett volna megszületnem, mert bár a parasztságot nagyoncsak kímélgették mostanában, hagytak dolgozni, ügyeskedni bennünket, de attól még olyan elvtársias világ volt a mi kis hazánkban, mint annak a rendje, s úgy látszott, az is marad. Nem uralt már senki a plébánoson kívül mást, őt is az öregasszonyok leginkább, a Varajti doktor meg szomszéd falubeli gyerek volt, nemigen óhajtotta, őt csak kisdoktorkázta öreg,

420