Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)
Első fejezet
posan megkésett vele. A nagyvárosban élők alig veszik észre, ha elhullott közülük akárhány ember, de a természet gyermekei bizony számon tartják. Teréz néni halálhíre se ért váratlanul bennünket, régótától dagadtak a lábai s öltött ibolyaszínt az ajka. Eltemettük annak rendje és módja szerint. Az öreg plébános más papot hívott, az szentelje be s énekelje el, mert ő maga is gyöngécske volt már ehhez, s igen siratta az öregasszonyt, szegény. Úgy kellett megtámogatni, hogy össze ne csukódjék maga is. Helybéli asszonyok takarították ki a plébániát, mai szemmel nem nevezhető az flancosnak, de akkor még szép, tágas épületnek számított, mi, gyerekek pedig egyenesen titokzatosnak véltük. A háznak mindössze három ablaka volt az utcára, de igen magasan, egybeépítette ugyancsak magas kerítése a templommal, a kerítés fölött pedig hatalmas vadgesztenyefa lombja sötétlett, ugyanúgy, mint kívül a templomtéren. Az lett volna még a nekünk való játszótér nagy nyári melegben, de mi tudtuk, mi a tisztesség, s arrafelé jártunkban igen megcsöndesedett a hangunk, lelassult a léptünk. Valamiként a mély árnyék, a mindig sötétzöld, nedvesen csillogó fű, a gesztenyefák fürtös virágai, mint afféle meggyújtott lampionok tisztességtudásra késztettek bennünket. Másutt dombra építik a templomot, nálunk meg éppen a laposra sikeredett. Azt mondta édesapám, hogy mifelénk a Duna miatt magas a talajvíz, attól oly dús zöld a templom környékén minden, és nem Isten áldásától. Mire anyám igen szigorúan tekintett rá, hogy minek a gyerek előtt így beszélni ? Édesapám fekete arca akkor még jobban megfeketedett.- Nem hagyom egészen elbolondítani a fiam. Mi haszna lesz belőle? Mégis a templom és a plébánia környékén bolyongtam nemsokára akár egy szédült tulok, ha időm engedte. Ha meg nem, a gondolataim időztek ott. Olyan nem igaz világban éltem hónapokig, aminek hamis fénye egészen elvakított, boldogságot is, kínszenvedést is okozott éppen eleget. A plébános úr új szakácsnőt hozatott - szállt a hír végig a falun, háztól házig lehetett követni a nyomát. Fiatalasszonyt, rokont s özvegyet - újságolták a bennfentesebbek. Mindenki arra várt, mikor látni meg a maga valóságában, mikor tűnik 28
