Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)
Harmadik fejezet
Csak töprenkedett az öreg egy ideig, aztán alulról fölfele nézett édesapámra.- Merre katonáskodtál, öcsém ?- Nem beszéltem én arról senkinek.- Velem tán kivételt teszel.- Hadititok.- Mégis. Előbb rám pillantott édesapám, csak azután hunyorított, s úgy mondta:- Odalenn is. Délen. Csendesen bólogatott a gazda, hosszan, eltöprengve.- S mint vélekedsz... lesz-e ott békesség?- Nemigen hinném - mondta édesapám vontatottan, együttérzéssel, s igen óvatosan.- Kevés szóból is ért, aki akar - sóhajtott az öreg. - Mondanék én valamit. Mielőtt megegyezünk, nézzük meg a darálómat, ha neked, öcsém, nincs mára sürgősebb dolgod. Az nem volt, így azután elindultunk gyalogszerrel, mert az úticél igencsak közel volt - vagy hat-hét háznyira. Olyan volt az kívülről, mint a többi, két ablaka utcára, kettő a tornácra, azután a konyhaajtó. De micsoda konyha! Egymás mellett álltak benne falhoz támasztva a tele zsákok, bekötözve, le- plombázva szépen, s a zsák piros-fehér-zöld csíkján is átütött a paprika vörössége. Ez már mind őrölt volt, készen volt, szállításra várt. Az első szobában három asszony, három mérleg, három zsák és töméntelen papírzacskó, mind piros, végig rajtuk csíkban a nemzetiszín. De szép paprika volt, de finom! Hanem az orromat igen birizgálta máris.- Háromfélével dolgozunk - mondta mindjárt az öreg, amint illendően köszöntünk. - Édesnemessel, rózsával, csípőssel. A magyarság inkább a rózsát kedveli, van egy kis csípőssége, a színe is megfelelő. Az édesnemes többnyire Pestre, vagy külföldre megy... oda készül a csípős is. Mind a ketten ámuldoztunk. Na igen, de hol készül? Megtudtuk hamarosan. A hátulsó szobának, amelyik a konyhából nyílt, alig volt mennyezete, csak egy-egy méteres csíkban elöl is, hátul is. A padlással fölmagasították a szobát, ahol szállt a paprikapor, mint az áldás, alig lehetett látni tőle. Engem mindjárt elfogott 106
