Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)

III. fejezet. Szocialista típusú vízgazdálkodási társulatok kialakulása és működése a Dráva völgyében

állomásig, sőt a műtárgyak építésével kapcsolatos kézi- és gépi munkák költségeinek 60%-át is. A társulatok mindkét esetben a termelőszövetkezetek használatában lévő terület és a társulat teljes érdekeltségi területe arányában kapták a támogatást.

A 3004/9/1966 (Vili. 3.) Korm. sz. határozat már említett végrehajtási utasításai nagy súlyt helyeztek az elvégzendő feladatok tervszerűségének és összehangoltságának biztosítására.

Ez kifejezésre jut abban is, hogy pl. az 1968. évre tervezett munkák megfelelő műszaki előkészítése és megvalósítása érdekében a beruházási programok (műszaki tervek) alapján már 1967. június 30-ig kérni kellett az illetékes járási tanácsok mező- gazdasági osztályaitól a támogatási keretek, „megerősítését” (biztosítását). A támogatás nyújtásának szigorú feltételévé vált annak igazolása, hogy a tervezett üzemi, illetőleg helyi jelentőségű közcélú vízrendezési létesítmények csatlakozását a befogadók állapota a kívánt időpontban lehetővé teszi.

Döntő fordulatot hozott a társulatok feladatkörébe utalt vízimunkák állami támogatásának immáron öt esztendeje gyakorolt rendszerében a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és az OVF vezetőjének 30/1967 (MÉM. É. 39—V. É. 27.) MÉM—OVF számú együttes utasítása. Ez a helyi jelentőségű közcélú (üzemközi) vízrendezési munkák tekintetében úgy intézkedik, hogy 1968. január 1-től kezdődően a társulatok kezelésében lévő művek létesítéséhez és fejlesztéséhez a Vízügyi Alapból nyújtható vissza nem térítendő állami támogatás. A támogatás mértékét a munkák fajlagos költségére és az érdekeltek teherbíró képességére figyelemmel országos átlagban a tervezett összes költségek 70"/u-ában kell meghatározni. Helyileg a támogatás 50—80% között változhat, de a már teljes állami támogatásra kijelölt területeken a folyamatban lévő komplex meliorációs munkák üzemközi vízrendezési létesítményeit teljes állami támogatással kell befejezni. Kivételesen indokolt esetben a fenntartási munkák költségeihez is adható támogatás, ez azonban országos átlagban a tényleges költségek 20%-át nem haladhatja meg. Úi, és a fenntartási munkák fokozott gépesítése irányába ható igen fontos rendelkezése ezen jogszabálynak az, hogy a támogatást meg kell tagadni attól a társulattól, amelyik a kezelésébe tartozó művek fenntartási munkáit saját hibájából nem végzi el. A vízgazdálkodási feladatok tervszerű, összehangolt megvalósítását hivatott biztosítani az a kötöttség, mely szerint a munkákat csak a teljes költségfedezet biztosítása után, a létesítési vízjogi engedély birtokában lehet elkezdeni.

Az új támogatási rendszer jelentőségét és egyben legfontosabb sajátosságát abban kell megjelölni, hogy végérvényesen szakított azzal a gyakorlattal, mely szerint a vízrendezési munkák állami támogatásának alapját a csatornák és vízfolyások medréből kitermelt földmennyiség képezte. A támogatásnak ez a formája — bármennyire ösztönző is volt kezdetben — az évek során oda vezetett, hogy a társulatok által végrehajtott munkák műszaki színvonala emelésének egyik legfőbb gátját képezte. Nem ösztönzött ugyanis a vízrendezési feladatok komplex végrehajtására, a csatornák mellett húzódó területsávok művelésre alkalmas állapotba tételére, — a depó- niák eltérítésére, — hiszen ezen munkák költégei után nem lehetett elszámolni állami támogatást. így az évek során egyre nőtt a csatornákat kísérő kétoldali rendezetlen depóniák hossza és tömege, mely végső soron a mezőgazdasági termelés akadályozó tényezőjévé, a fenntartási munkák gépesítésének gátjává vált, sőt, egyes helyeken a vízvezető medrek funkcióját veszélyeztette azáltal, hogy megakadályozta a völgyoldalakról lefolyó vizeknek a befogadókba történő jutását. Ezt a kritikus helyzetet oldotta fel a vízimunkák támogatásának új rendszere, mely a támogatás alapjául a komplex munka összes költségét tette.

74