Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)
III. fejezet. Szocialista típusú vízgazdálkodási társulatok kialakulása és működése a Dráva völgyében
parasztság életében elérkezett a elöntő fordulat ideje: létrejöttek a feltételek ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság kiemelkedhessék viszonylagos elmaradottságából, és ezzel meggyorsuljon az egész népgazdaság fejlődése. A mezőgazdaság fejlesztésének azonban jelentős területeken váltak It.nyeges akadályozóivá már az 50-es évek végén — később pedig egyre inkább — a rendezetlen vízviszonyok. Ezek a körülmények ott voltak legjobban szembetűnők, ahol ko ábban fejlett vízitársulatok tevékenykedtek, s most, mintegy tíz év elteltével, a csatornák feliszapolódtak, a növényzet benőtte azokat, így a medrek parti birtokosai egyre gyakrabban voltak kénytelenek elviselni a megismétlődő belvízkárokat, a kisvízfolyások áradásaiból származó elöntéseket. Fokozta a problémákat a nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásával együttjáró táblásítás, az egykori „nadrágszíj-parcellák "felszámolása, mikoris egyes területeken tucatjával tűntek el azok a — méreteiben kicsiny, de jelentőségüket tekintve igen fontos — vízelvezető barázdák, melyek hajdan elválasztották egymástól a parcellákat. A mezőgazdasági termelés fokozásához, a termelési biztonság növeléséhez már elengedhetetlenül szükségessé vált a vízrendezési feladatok megoldása is. A megfelelő apparátus azonban ennek végrehajtásához nem állt rendelkezésre. Az állami vízügyi szervezet a helyi jelentőségű — de az adott területen mégis igen fontos — feladatok ellátását a megkívánt szinten nem volt képes biztosítani. A központi anyagi erőforrsások ugyanis az igények kielégítését még akkor sem tették volna lehetővé, ha a szükséges beavatkozások személyi és technikai feltételeit az állami vízügyi szolgálat képes lett volna előteremteni. Mind nyilvánvalóbbá vált, hogy a helyi vízgazdálkodási feladatok csak a társadalmi összefogásban rejlő lehetőségek kiaknázása útján oldhatók meg. Érlelődött a felismerés, hogy a vízgazdálkodási ágazat központi erőforrásait a népgazdasági fontosságú munkákra kell összpontosítani, míg a helyi vízügyi feladatokat az állam támogatásával, de az abban érdekelt mezőgazdasági üzemek, illetve egyénileg gazdálkodó parasztság társadalmi összefogásával, anyagi érdekeltség vállalásával lehet csak megoldani. Mind szélesebb körben talált megértésre a gondolat, hogy akik részérea vízimunka megvalósításából haszon, elmaradásából pedig kár származik, összefogással és szervezetten, saját anyagi eszközeik igénybevételével is vállaljanak részt e munkák elvégzésében. Az egyre növekvő igények és önkéntes, alulról jövő kezdeményezések alapján a Népköztársaság Elnöki Tanácsa végül megalkotta az 1957. évi 48. sz. törvényerejű rendeletét a vízgazdálkodási társulatok szervezéséről, mely a felszabadulás óta első ízben nyitotta meg az utat a vízügyi feladatok társadalmasítása előtt, s egyben vízgazdálkodási oldalról is megteremtette a lehetőségét a mezőgazdasági termelés színvonala és biztonsága emelésének. A szocialista típusú társulatok működésének elvi alapjai A fejlődés első szakasza A társulatok fejlődésének első szakasza az 1957-től 1960-ig terjedő évekre tehető. A mezőgazdaságban ekkor még túlsúlyban volt az egyéni gazdálkodás, ezért az első társulatokat még főként az egyéni parasztok hozták létre. A társulati mozgalom mégis gyorsan fejlődött. Egyre növekvő népszerűségének okát elsősorban abban kell keresni, hogy mind szélesebb körben ismerték fel a fejlődő falvak dolgozó parasztjai a társadalmi összefogásban rejlő lehetőségeket, azt, hogy azokat a vízügyi feladatokat, melyek 57
