Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)
II. fejezet. A társulatok kialakulása és működése a Dráva mentén
által ebben az időszakban (1843—44) végzett vízimunkák hozzájárultak a mai vízrajzi állapotok kialakulásához. A korábbiakban vázoltuk a drávamenti lapályon szertelenül szétfutó vízfolyásoknak a maitól lényegesen eltérő természetes rendszerét. Az Almás, Gyöngyös, Körcsö- nye és a Pécsi-víz nagy része egészen 1841-ig a siklósi uradalomhoz tartozó Kórós határához folyt. Innen a víz kisebb része természetes völgyben kanyarogva Kórós falu felé tartott, ahonnan viszont egy valamikor mesterségesen létesített (de ennek ellenére rendezetlen) mederben érte el a szaporcai malmot, majd a Fekete-vízbe torkollott. Ezt a mesterséges alsó szakaszt valószínűleg a malom létesítése miatt ásták ki. A Kórósnál összegyülemlő víz nagyobbik része viszont, miután egyesült az Eger- szegi vízzel, Kórós, Rádfalva és Viszló határában egy hatalmas, rossz lefolyású berken, fokokon át mozgott igen lassan és bizonytalanul tovább. Ebből a berekből ezért csak oly kevés víz folyt ki a Viszlónál kezdődő mesterséges mederbe, hogy alig volt elég a Kovácshidánál egykor létező alulcsapós kerekű vízimalom hajtására. Ez a víz innen természetes völgyben tartott Drávaszabolcsnak, tovább pedig a már dárdai uradalmi birtokhoz tartozó Gordisa falunak (a mai Gordisai csatorna vonalán). 1841-ben jelentős változás állt elő a vízhálózatban. A siklósi uradalom ebben az évben átvágta a kovácshidai malomgátat, és a szétrombolt duzzasztógát alatt 200 öl, felette pedig a viszlói hídig 2800 öl hosszúságban újra ásta az eliszaposodott csatornát. Most már ebben a rendezett mederben akadálytalanul eljutott a víz Kórós, Rád, Viszló, Márfa, Kovácshida, Drávaszabolcs vonalon Gordisáig, ahol több ágban a Holt-Dráva, illetve a Mattyi-tó felé folyt. Mivel ez a csatorna nem tudta befogadni az összes általa vonzott vízfolyásokat, az uradalom a kórósi határban egy töltéssel megosztotta az ide érkező vizeket. Ezután az előbbiekben leírt — nyomvonalát tekintve keleti — csatorna csak a Villányi-hegység nyugati vonulata fő vízgyűjtőjének, az Egerszegi víznek a levezetésére szolgált, míg a többi (Almás-, Gyöngyös-, Bükkcsdi-, Pécsi-) vizeket a Kórós község felé kiépített, mintegy 2000 öl hosszú újraásott nyugati csatornába terelték a Fekete-víz felé. Ez utóbbi azonos a ma1 Pécsi-víz alsó szakaszával. A beavatkozás azért volt ielentős, mert az uralkodó spontán lefolyás! /iszonyok, lefolyási irányok helyett az előre elhatározott irányokba, megépített csatornákba vezették a vizet, megosztották az eddig egy helyen jelentkező árvíztömeget, és nem utolsó sorban szétválasztottak két vázrendszert, illetve ehhez megtették az első lépést. Azért csak az első lépést, mert a beavatkozás hatására kis- és középvízállásnál csökkent ugyan az ún. keleti (Egerszegi) csatorna vízhozama Gordisánál, magas vízállásnál azonban előfordult, hogy a víz meghágta a szétválasztó töltést, és a csatorna a korábbihoz hasonló árvizet vezetett az alsóbb területek felé. Éppen ez a körülmény volt a kiinduló pontja annak a vitának, amely egyfelől Matty és Gordisa községek, valamint a dárdai uradalom, másfelől pedig a siklósi uradalom között hosszú ideig, nagy hevességgel folyt. A két uradalom lényegében kölcsönösen azzal vádolta egymást, hogy szakszerűtlenül, hibásan végezték el a vízimunkálatokat. A dárdai uradalom 1843 áprilisában, a „Dráva szabályozási küidöttség”-hez írt levelében kifogásolta a siklósi uradalom — előzőekben ismertetett — vízügyi beavatkozásait, amellyel ,,Matty, Gordisa és más (a dárdai uradalomhoz tartozó) községek határába vezette a vizet, ezzel vétett a törvények ellen”. Alternatív javaslata a következő volt: a) vagy a siklósi uradalom területén és költségén kell a csatorna vizét a Drávába engedni; b) vagy ha a terepviszonyok azt nem teszik lehetővé, akkor az uradalom határán 27
