Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)
II. fejezet. A társulatok kialakulása és működése a Dráva mentén
dályoztatik, hogy nem tsak el nem mehet határunkból, sőt a töltés által leendő meg- akadályoztatása miatt a' víz nagyobbodván, vissza tódul és ki terjed földjeinkre ... a’ végett a Nagyságod által kegyessen ki rendelendő határnapot annak meg vizsgá- lására óhajtva várnánk. Esedezünk és engedelmet kérünk Nagyságod Kegyes úri szine előtt legg méllyebb alázatossággal bizonyosan tudatjuk azt, hogy a múltkor bé adott Esdő levelünkre is azon végzés, melly erre fog hozáttatni, de mivel tudva levő kárunk, törhetetlen és szenvedhetetlen minden Órában emelkedik, szegénységünket ezért egybe vévén kegyes tekintetében venni, mihez képest mentül előbb meg vizsgáltatni méltóztatna... Marótsán Mártius 4ikén 818 Marótsai Helységek Közönsége. u Nem csoda tehát, hogy az erdeiket, legelőiket és kaszálóikat féltő községek többször átvágták a töltést, mert le akarták ereszteni a felgyülemlett vizet. Az átvágások alkalmával viszont a hirtelen lezúduló víz tönkretette a kákicsiak rétjét. Az 1818 márciusában a marócsaiak által végrehajtott átvágás következtében Kákicson minden gazdát kisebb-nagyobb károsodás ért szénájában, közülük 14-en egyetlen szál füvet sem tudtak lekaszálni rétjeikről az elöntés miatt. A víz lejjebb folyva további községek (Kiscsány, Oszró és Sellye) legelőiben és rétjeiben okozott károkat. A kákicsi jobbágyok még 1820-ban is azt panaszolják, hogy a töltés átvágás?, óta folyamatosan elöntött rétjükön most már annyi széna sem teremi, amennyit a katonaság részére nékik le kell adni és azóta ezenkívül mée évi 83C naoi külön robotot is kell O teljesíteniük a földesúrtól legeltetésre bérelt szilasi erdő használatáért, ezért kérik a töltés visszaállítását. Jeszenszky Imre főbíró, Strázsay János uradalmi földmérő társaságában, a helyszínen tanulmányozva tapasztalta Kákics óriási veszteségét, hogy „90 kaszás” rétjüket 3 láb magas víz borította. A helyzet bonyolultságát részletes térképpel illusztrálva azzal a javaslattal élt, hogy a réteken egy lecsapoló árkot kell metszeni, de kételyeit sem titkolta el annak hatékonyságáról. A Czindery birtokról ugyanis annak csatornázása óta több víz folyt le, ezért véleménye szerint — nagyon helyesen — csak akkor lehet alapvető javulásra számítani, ha a főcsatorna ásását a megye a földesurak segítségével tovább folytatja lefelé. A vízrendszer szabályozása már az 1810-es évek elején foglalkoztatta az elöljárókat. Bittó Titus táblabíró a Megyéhez írt levelében az Ókor- az Almás- és a Fekete-víz rendezésének megtervezéséhez szükséges korábbi iratok beszerzését kéri a levéltárból. A másodszori nekirugaszkodás az 1819-ben Szentmihályfán összeülő vegyes (somogy— baranyai) választmány határozatával indult meg, amely kimondta, hogy a „fekete vizeket rendes mederbe kell vezetni és alkalmas helyen a Drávába engedni.” Már említettük, hogy a vízrendezésekben a Baranya déli és délnyugati részén fekvő nagy uradalmak voltak elsősorban érdekeltek. Anyagi erejük, valamint a rendelkezésükre álló szakemberek munkájának felhasználásával kezdeményezői lettek a vízkárelhárítási, lecsapolási munkáknak, és később — már a társulatok működésének időszakában — is a vízrendezési tevékenység jelentős tényezői maradtak. A Fekete-víz menti területek ármentesítésében, lecsapolásában jelentősen érdekeltek egyike á Batthyány grófok siklósi uradalma volt. Amikor 1819-ben felmerült a „Gyöngyös, Ókor, Almás és Tettye folyók vizeinek levezetésére való szövetkezés” 15
