Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)

III. fejezet. Szocialista típusú vízgazdálkodási társulatok kialakulása és működése a Dráva völgyében

Helyreállítására 1972—73. években kereken 3,0 millió forintot kellett fordítani. A mezőgazdasági üzemeket ért kár nagyságát 54 millió forintra becsülték. A Társulat a védekezési munkákra több, mint 5 millió forintot fordított. Mivel a Társulat által folytatott árvízvédekezési munkák jelentősége a helyi érdekeket meghaladta a véde­kezésre és helyreállításra fordított költségeket a Társulatnak állami költségvetésből megtérítették. A súlyos nehézségek ellenére a Társulat helyt állt nemcsak a gátakon, de az éves vízépítőipari feladatai terén is. Az árvízvédekezés miatt kiesett közel három hónap a termelő munkából, eredeti célkitűzéseit mégis maradéktalanul megvalósította. A köz­ponti munkaerőket átcsoportosította a termelési feladatokra. A viszonylag nagy lét­számú központi tervező részleg dolgozóit az építésvezetőségekre kihelyezte, és több más szervezeti intézkedést hajtott végre a termelékenység fokozása érdekében. Az improduktív munkaerők számát jelentősen csökkentette, és ezzel is fokozta a munka- fegyelmet, növelte a szervezettséget, melynek eredménye nem maradt el: éves fel­adatait 103%-ra teljesítette. Termelő tevékenységének összetevői: Közcélú vízrendezési művek fejlesztése 8 747 m/Ft műszaki tervezés 256 m/Ft víziművek fenntartása 2 571 m/Ft Megrendelők részére végzett vízépítőipari munkák 23 077 m/Ft talajvédelem, talajjavítás 1 310 m/Ft műszaki tervezés 913 m/Ft vízgazdálkodási szaktanácsadás 273 m/Ft egyéb termelési tevékenység 720 m/Ft árvízvédekezés 5 258 m/Ft Vállalatba adott vízgazdálkodási munkák 1 616 m/Ft összesen: 44 741 m/Ft Az 1972. évben végrehajtott közcélú vízrendezési munkák közül a jelentősebbek: Csukmai árok 51 000 m3 647 m/Ft Potbara csatorna 31 000 m3 712 m/Ft Csató árok 51 000 m3 687 m/Ft Dolina-Gréda I. ütem 20 000 m:i 438 m/Ft Hegyadó árok I. ütem 2 000 m3 440 m/Ft Drávatamási árok 41 000 m3 1372 m/Ft Pettend—Nagydobszai árok II. ütem 45 000 m3 931 m/Ft Gyöngyös főág II. ütem 100 700 m3 1843 m/Ft Vályogvető árok 51 400 m3 2113 m/Ft A fontosabb megrendelésre végzett munkák: Kisharsányi Tsz talajvédelmi munkái 24 000 m3 657 m/Ft Tanácsi kezelésben levő nyárigátak helyreállítása 33 000 m3 1131 m/Ft Zádori vízrendezés III. ütem 20 000 m3 437 m/Ft Darányi vízrendezés III. ütem 58 000 m3 1316 m/Ft 129

Next

/
Thumbnails
Contents