Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)
II. fejezet. A társulatok kialakulása és működése a Dráva mentén
Beszédes József kiváló vízimérnök irányításával 1818—25 között befejezett eredményes komplex vízrendezési munkájával országos érdeklődést ébresztett mind a vízimunkálatokban rejlő gazdasági lehetőségek, mind az erre legalkalmasabbnak bizonyuló társulati forma iránt. A vízügyi feladatok ellátásának vázolt szervezeti fejlődésével párhuzamosan a vízügyi szemlélet fejlődése, átalakulása is figyelemmel kísérhető. A helyi, elszigetelt kísérletek, szabályozási munkák kudarca egyre jobban meg- érlelte azt a felismerést, hogy a vízimunkálatok eredményessége az egyes vízfolyások, sőt vízgyűjtők valamennyi érdekelt fél erejének összefogásán alapuló, egységes szabályozásától függ. Még további lépést jelent előre Beszédes Józsefnek, a vízgazdálkodási szemlélet korai hazai úttörőjének tevékenysége, aki az egyes vízrendszerek egységes szabályozásának elvén túl, a területek komplex vízrendezésének gondolatát is felvetette. Ezt az elvet a gyakorlatban, pl. a Sárvíz—Sió—Kapós rendezésekor meg is valósította. Vízügyi történetünk ahhoz a korszakhoz érkezett, amelyet később Kvassay Jenő méltán nevezett ,,második honfoglalásnak”. A terület természetes vízrajzának jellemzése Megyénk nyugati — délnyugati részének felszíni-és forrásvizeit a Gyöngyösök, az Almás patak, az Ókor—Bükkösdi-víz, a Pécsi-víz, az Egerszegi csatorna és a Körcsönye csatorna nevű nagyobb vízfolyások fogadják be. Ezek egyesülve a Fekete-vizet alkotják, amely délkeleti irányba — a Drávával közel párhuzamosan — folyva, Drávasza- bolcstól délre ömlik a Drávába. A Fekete-víz vízgyűjtőterületét csak a Baranyahídvég—Vajszló—Csányoszró— Sellye—Drávafok között húzódó, igen enyhe dombvonulat választja el a közvetlen Dráva vízgyűjtőtől. Az eredeti állapotok szerint a két vízgyűjtő nem vált el élesen egymástól, több helyen, a mélyfekvésű részek találkozásánál a felszíni vizek mindkét irányba lefolyást találhattak. Jellemző példa erre, hogy a Korcsina csatorna korábban a Körcsönye csatorna, illetve a Körcsönye mocsármedence-sorozat felső szakasza volt, és csak később kapcsolták le közvetlenül a Dráva felé. A Drávatamási környezetében kilépő Dráva árvizek a Körcsönye csatorna vonalán a Fekete-víz menti területeket is többször elárasztották. A Mecsek és a Zselicség dombvidékének déli lejtőiről lefutó patakok — esésük hirtelen csökkenése következtében — a nagykiterjedésű, mélyfekvésű lapályt töltötték fel vizükkel és hordalékukkal, az egykori feljegyzések szerint esetenként egészen a területet határoló dombok lábáig. Folyásuk itt erősen lelassult, sekély medrüket természetes állapotban gyakran változtatták. Árvizeik hosszú ideig akadálytalanul szétterülhettek, a visszamaradó tócsákat alig szikkasztotta el a nyár melege, hiszen a talajvíz is magasan állott. A korabeli térképek a széles Dráva-völgyet mocsári erdőkkel, morotvákkal, vízállásokkal sűrűn borított területnek jelzik, ahol kisebb települések és megművelt szántók csak a helyenként kiemelkedő magaslatokon voltak. A rendelkezésre álló ismeretek alapján joggal feltételezhető, hogy a XVIII. század végén és a XIX. század elején készült térképek és leírások az eredeti, természetes állapothoz nagyon közeli állapotot adják vissza. Kisebb — szinte elhanyagolható — eltérést az okozhat, hogy ezek a térképek rejtetten magukba foglalják a már régen a feledés homályába süllyedt középkori mederszabályozásokat, illetve áttételesen ezek hatásait. 10
