Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pontyfélék családja – Cyprinidae
Mint gyakori, nagy tömegben előforduló halfaj, vizeink életében jelentős szerepet játszik. Fontos tápláléka számos ragadozónak, így a csukának, a harcsának és a fogassüllőnek. E közvetett jelentőség mellett fontos szerepet játszik a természetes vizek halászzsákmányában is. Bár kifogott mennyiségét külön nem tartják nyilván, megállapítható, hogy a másodrendű haszonhalak közül csak a dé- vérkeszeget és az ezüstkárászt fogják a bodorkánál nagyobb tömegben. A keszegező horgászat leggyakoribb zsákmánya hazánk szinte minden vízterületén. Horgászati módjaink széles skálája terjedt el, a fenekezéstől A LEÁNYKONCÉR HASZNOSÍTÁS egészen a legyezésig. Leggyakrabban mégis köny- nyű úszós felszereléssel fogják. Mivel télen is rendszeresen táplálkozik, léken át is jól fogható. Gyakran fogják csalihalnak hálóval vagy kicsiny, léggyel csalizott horoggal. A bodorka egyike a legjobb csalihalaknak, mivel szívós és a horgon hosszú ideig életben marad. A kisebb példányok süllőzéshez, a nagyobbak elsősorban csukázáshoz használhatók. Húsa különösen az őszi-téli időszakban ízletes, amikor zsírtartalma magasabb, mint az év más időszakaiban. Igaz, halunk eléggé szálkás, de jó elkészítés esetén ízletessége ezért kárpótol. A külföldi tapasztalatok szerint kiváló konzervipari nyersanyag. Rutilus pigus virgo Heckel Egyéb nevei: dobáncs, dobár, leányhal, nyerfli, szűz(leány)-hal. (8. színes ábra) LEÍRÁS Teste megnyúlt (a legnagyobb magasság több, mint 3-szor van meg a testhosszban), oldalról lapított, feje kicsiny. Szája félig alsó állású. Pikkelyeinek száma az oldalvonal mentén 46—49, tehát több, mint a bodorkáé, de kevesebb, mint a gyöngyös koncéré. (A gyakorlatban ennek alapján különböztethető meg a legegyszerűbben a három Rutilus faj.) A hátúszóban III kemény és 9—11 lágy sugár, a farok alatti úszóban III kemény és 10—13 lágy sugár található. Háta zöldesbarna, oldala ezüstös, hasa fehér színű. A hátúszó sötétszürke, a farokúszó tövénél vörhenyes, egyébként szürke. A mellúszók jellegzetesen sárgásfehérek, a hasúszók és a farok alatti úszó narancsvörös. Az úszók az ívási időszakban különösen élénk színezetűek, ilyenkor a hímek testének felső felét fehér nászkiütések borítják. ELTERJEDÉS A Duna középső és felső szakaszán és a nagyobb mellékfolyókban a Szávától egészen Bajorországig megtalálható. Előfordul a Drávában és a Murában, különösen a folyók felső szakaszán. A Tiszából csak a felső szakaszról ismert. Vásárhelyi (1961)* szerint a Szamosban, Hernádban, Bodrogban és Bódvában is él. Külön alfaj (R. pigus pigus) él Észak-Olaszország folyóiban és nagy tavaiban. BIOLÓGIA Tipikus reofil halfaj: az év nagyobb részét a folyók főmedrében tölti, ahol néhány példányból álló csapatokban keresi táplálékát. A szennyezett szakaszokat elkerüli. A táplálék összetételét ez ideig nem vizsgálták, feltehetően a fenéklakó gerinctelen szervezetek játsszák abban a legfontosabb szerepet. Szlovákiai vizsgálatok (Balon 1967a)* szerint a Dunában a leánykoncér az alábbi növekedést mutatja: Életév Testhossz (cm) Életév Testhoss/ (cm) 1. 6 7. 29 2 12 8. 31 3. 18 9. 32 4. 21 10. 34 5. 24 11. 35 6. 27 Az idézett szerző szerint a testtömeg 3 év alatt csak 94 g-ot ér el, a 35 cm-es testhosszúságnak pedig 825 g-os tömeg felel meg. Maximális méretét 40 cm-nek és 1 kg-nak fogadhatjuk el, bár Szlovákiából és Németországból 2 kg-os példányt r, említ a szakirodalom. Hároméves korában ivarérett. Áprilisban elhagyja a folyó főmedrét és holtágakba, kiöntésekre vándorol, ahol ikráit a növényzetre rakja. 59
