Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)

Gébfélék családja – Gobiidae

Valamennyi ponto-kászpikus gébféle közül ez a faj alkalmazkodott leginkább az édesvízi életmódhoz. A nagyobb folyókban és tavakban a parti zóna ha­la, a fenék kövei között húzódik meg. Jobban ked­veli a kisebb alföldi jellegű folyócskákat, csatorná­kat, ahol az iszapos, növényzettel sűrűn benőtt szakaszokon alakul ki nagyobb állománya. A mo­csarakban és kisebb pocsolyákban is előfordulhat. Igénytelenségét jól mutatja, hogy Entz (1939) a ti­hanyi kutatóintézet vízvezeték-rendszerében talált 5—6 cm-es tarka gébeket, amelyek feltételezhetően megtermékenyített ikra, vagy igen fiatal ivadék ko­rukban kerültek a víztározó medencékbe, ahol a mostoha körülmények ellenére felnevelkedtek. Mivel úszóhólyagja nincsen, mozgása halaink többségétől lényegesen eltérő. Köves vagy homo­kos aljzatú vízterületeken a hasúszókból kialakult tapadókorong segítségével rögzíti magát különbö­ző tárgyakhoz. Mozgása lényegében egy-egy gyors megiramodásból vagy a táplálék hirtelen megraga­dásából áll. Igyekszik minél kevésbé észrevehetővé válni, ebben jól segíti színezete. Az iszapos, dús növényzetű vízterületeken némileg eltérően viselke­dik, itt nagyobb biztonságban érzi magát. Napköz­ben is többet mozog. Az iszapon csúszkálva olyan nyomot hagy maga mögött, amely alapján útvona­la pontosan megállapítható. Szeret a növények le­velein megpihenni, akár a vízfelszín közvetlen kö­zelében is. Táplálékát férgek, rovarlárvák, rákok (Asellus, Gammarus), esetenként halikra és zsenge haliva­dék alkotják. A táplálékot olyan területen gyűjtö­geti, amely más halfajok számára nehezen hozzá­férhető, így konkurens voltáról nem beszélhetünk. Ivarérettségét kétéves korában éri el. ívási ideje nálunk április-májusban van. Szaporodásbioló­giája a folyami gébéhez hasonló. ívását akváriumi körülmények közt először 1937-ben figyelte meg Szabados Antal. Újabban Kápolnási (1976) írta le röviddel az ívási időszak előtt, a szabadból befo­gott halak akváriumi szaporodását 17—19 °C-os vízhőmérsékletnél. Idézzük beszámolóját: „Már­cius 19-én délelőtt a szokásostól eltérő viselkedést figyeltem meg gébjeimnél. Színük sötétté, majd­nem feketévé vált, és az egyik bazaltkő és az üveg­fal közötti igen szűk térben élénken forgolódtak. A nőstény szorosan a kőhöz lapulva gombostűfejnyi fehér ikrát ragasztott annak sima felületére. A hím nyomon követte párját, s azonnal megtermékenyí­tette a kocsonyás fonálon függő ikraszemeket. 90—100 pete lerakása után a hím néhány előretörő BIOLÓGIA gyors ,ráúszó’ támadással elűzte társát a megter­mékenyített ikrák közeléből.” Kápolnási azt is megfigyelte, hogy ugyanaz a nőstény egy később befogott hímmel újból leívott. Ez a megfigyelés a tarka géb szakaszos, hosszan el­húzódó ívására utal, s egyben arra is, hogy az ívási szokásokat egyidejűleg nagyobb számú állat jelen­létében kellene tanulmányozni. Az ikrát őrző hím mellúszóival állandó vízáram­lást biztosít, másrészt távol tartja az ikrára leselke­dő kártevőket. A fentiekben idézett szerző az ívást követő 8. napon figyelte meg a kikelt, farkukkal a kövön függeszkedő lárvákat. Az elúszás a 11—15. napon történt. A kelés után négy héttel a halacskák testhossza 24—26 mm volt. Növekedését hazai vizeinkben pontosan nem is­merjük, de annak halunk esetében nincs is komo­lyabb gyakorlati jelentősége. A kifejlett tarka gé­bek legfeljebb 8—9 cm-es nagyságot érhetnek el. Balon (1967a)* szerint rövid életű halfaj, legfel­jebb ötéves kort érhet el, de a többség már az első ívás után elpusztul. HASZNOSÍTÁS Gazdasági jelentősége nincsen. Sem horgászat, sem halászat tárgyát nem képezi. Rejtett életmódja következtében ragadozó halak táplálékaként is csak alkalmi jellegű. 69. ábra: A tarka géb ikrái [Balon 1967a* nyomán] Akvarisztikái szempontból érdekes halfaj. Jól eltartható az akváriumban, ha szellőztetéssel gon­doskodunk oxigénigényéről és más halfajt lehető­leg nem helyezünk a tarka gébek közé. Minden szokványos eleven akváriumi eledelt elfogyaszt. Mivel védelem alatt áll, befogása jelenleg akvarisz­tikái célból is tilos. 180

Next

/
Thumbnails
Contents