Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)

Sügérfélék családja – Percidae

Táplálékát hazai vizekben még nem vizsgálták. Biztosra vehető azonban, hogy a fogassüllőnél csak jóval később tér át a ragadozó életmódra, a gerinctelen szervezetek jelentősebb részarányt kép­viselnek menüjében. Pontos táplálékvizsgálatok választ adhatnának arra, milyen mértékű lehet a két süllőfaj közötti táplálékkonkurencia. Egyéb­ként a kifejlett kősüllők is csak jóval apróbb halak elfogyasztására képesek, mint a fogassülő hasonló méretű példányai. Nincsenek pontos adataink növekedési üteméről sem. Szipola (1986) kísérletet tett a Keszthelyi-öböl kősüllő populációjának matematikai jellemzésére, munkájában azonban növekedési adatokat nem közölt. Az ivarérett példányok általában 20—25 cm-es testhosszúságúak. A 0,5 kg-nál nagyobb pél­dányok már ritkának számítanak. A Duna víz­rendszeréből ismert legnagyobb példányt a szak- irodalomban Balon (1967a)* emliti. Ez a 11 éves kősüllő 44 cm-es testhosszúságú és 1,2 kg tömegű volt. Halászati szempontból a kősüllő jelentős halfaj a Szovjetunió egyes síkvidéki víztározóiban. Ha­zánkban halászati jelentőségét nehéz pontosan meghatározni, mivel a zsákmányban a nagyobb kősüllők keverednek a fogassüllő fiatalabb példá­nyaival. Kedvelt horgászhal. Fogása a fogassüllőhöz ha­sonlóan, de kisebb horoggal és csalival történik. Gyakran rajtaveszt gilisztával vagy paprikás ke­nyérrel csalizott készségen is. A horgászok fogási naplójában — külön rovatban — évente növekvő mennyiséggel szerepel, nehéz azonban megállapíta­ni, hogy ennek a mennyiségnek hány százalékát ké­pezik a tévesen bejegyzett fiatalabb fogassülők. Húsminősége egyébként kiváló, a fogassülőévei nagyjából azonos. ízre gyengébb minőségű húsa azoknak a példányoknak van, melyek olyan vízte­rületről származnak, amely az igényesebb fogas­süllőknek nem is biztosít életfeltételeket. HASZNOSÍTÁS A MAGYAR BUCÓ Zingel zingel L. Egyéb nevei: cingli, góc, kóc(hal), kosz, magyar kóc, nagy bucó, orsóhal, orsósügér. (57. színes ábra) LEÍRÁS Teste megnyúlt, hengeres. Innen származik igen ta­láló népies neve, az „orsóhal”. A fej felülről lapí­tott, a testhez viszonyítva nagy. Orra hosszan elő­renyúló, szája alsó állású, teljesen a fenékről törté­nő táplálékfelvételhez alkalmazkodott. Szemei na­gyok. Két hátúszóját keskeny köz választja el egy­mástól. Az első hátúszót XIII—XV kemény sugár merevíti. A második hátúszóban az egy vagy kettő kemény sugarat 18—20 osztott úszósugár követi. A farokúszó csak egészen enyhén bevágott. Has­úszói közvetlenül a mellúszók alatt helyezkednek el. Farok alatti úszójában I—II kemény 11—13 lágy úszósugár található. Testét apró pikkelyek borítják. Számuk az ol­dalvonal mentén 83—95, az oldalvonal fölött 8—9, alatta 14—19 pikkelysor található. Fején csak kevés pikkely látható. A hasat a hasúszók tö-' vétől pikkelyzet fedi. Az erősebb, illetve lassúbb sodrású élőhelyekhez alkalmazkodott populációk néhány morfológiai bélyege jelentős eltéréseket mutat (Smirnov 1971). Testének alapszíne olajsárga. Oldalait nagyobb, sötétbarna foltok díszítik, amelyek rendszerint 4—5 rézsútos pásztát alkotnak. A has színe sárgás­fehér. Az úszók színe piszkossárga. ELTERJEDÉS A Duna és a Dnyeszter vízrendszerében a nagyobb folyók lakója. A Dunában deltavidéktől egészen Bajorországig megtalálható. BIOLÓGIA A folyók medrében, a partoktól viszonylag távol él. Oxigénigénye magas, de a vízszennyezésekre egyébként kevéssé érzékeny, amit bizonyít a fővá­rosi Duna-szakaszon élő állománya is. Kisebb, né­hány példányból álló csapatokban keresi táplálé­kát, amely csigákból és más fenéklakó szervezetek­ből ál. Élőhelye miatt más halfajok ikrájában és ivadékában csak csekély kárt okozhat. Biológiájáról rendkívül keveset tudunk, pedig a mederfenék táplálékkészletének hasznosításával a magyar bucó fontos szerepet tölt be folyóink életé­ben. ívási ideje április-május. Apró, ragadós ikráit köves szakaszokon gödrökbe rakja, de az ívás rész­leteit, az esetleges ikragondozást még nem ismer­jük. Általában 20—30 cm-es maximális testhosszúsá­got ér el, de a szakirodalomból ismeretesek 50 cm- es, 1 kg tömegű példányok is. 176

Next

/
Thumbnails
Contents