Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Sügérfélék családja – Percidae
ELTERJEDÉS Keletre haladva Angliától széles területen megtalálható Európában és Szibériában a Kolima-folyó vízrendszeréig. Hiányzik Írországból, Skóciából, Norvégiából, Finnország északi, Franciaország délnyugati részéről, az Ibériai-, az Appennini- és a Duna vízrendszerétől délre a Balkán-félszigetről, a Krím-félszigetről valamint Szibériában az Amur vízrendszeréből. Az Arai-tóban és félig sós vizű folyótorkolatokban is él. BIOLÓGIA A gyorsfolyású hegyipatakokon kívül szinte minden vízben megtaláljuk. A vizek fokozódó szeny- nyeződése is legfeljebb a táplálékbázis csökkentésével hat negatívan a vágódurbincs terjedésére. Ugyanakkor, mivel a konkurens fajok alkalmazkodó képessége kisebb, a vízszennyezések jóvoltából állományának növekedésével is számolhatunk. Környezetével szemben legfőbb követelményei a nem túlságosan zavaros víz, elviselhető oxigénviszonyok és az ívásra alkalmas kemény aljzatú vízrészek jelenléte. 65. ábra: A vágódurbincs 4 mm-es lárvája, 7,6 mm-es zsenge ivadéka és 27 mm-es ivadéka [Koblickaja 1981* nyomán] A tavakban elsősorban a mélyebb, kemény talajú mederrészek képezik élőhelyét. Folyóban a vágódurbincs élőhelyének elkülönülése már nem ilyen egyértelmű, de egy bizonyos, közvetlenül a part közelében nem találkozunk velük. Egész évben kisebb csapatokban él. A vágódurbincs viszonylag hamar, 2—3 év alatt eléri az ivarérettséget. Ilyenkor az ikrások rendszerint nagyobbak a tejeseknél. 1 mm-es átmérőjű ikráját március végétől május közepéig több részletben rakja le, így az ívási időszak meglehetősen elhúzódik. Ellentmondásosak a faj abszolút termékenységével kapcsolatos irodalmi adatok. A ragadós burokban levő ikrákat a vágódurbincsok védett, oxigéndús mederrészeken szalagokban vagy apró csomókban helyezik el kövekre, vízinövényekre. A kikeléshez kb. 14 napra van szükség, a víz hőmérsékletétől függően. Természetes körülmények között egyedül a széles durbinccsal (Gymnocephalus baloni) alkotott hibridjei ismeretesek (HolCik és Hensel 1974). A századunk elején Ausztriában leírt sügér X vágódurbincs hibridek valószínűleg az akkor még nem ismert széles durbincs faj képviselői voltak. Tölg (1960) balatoni vizsgálatai szerint a 10— 14,5 mm-es ivadék főleg CoPEPODA-lárvákat és kisebb termetű ágascsápú rákokat fogyaszt. Ezután jelentős mértékben megváltozik a táplálékösszetétel: a 15—20 mm-es ivadéknál a planktonszervezetek mellett már 40—60% az árvaszúnyog-lárvák részaránya. 20,5—25 mm-es nagyságnál tovább emelkedik, és az összes táplálék 67%-át éri el az árvaszúnyog-lárvák mennyisége. A 25—50 mm-es testhosszúságú vágódurbincsok tápláléka változatosabbá válik: egyre több bolharákot és rovarfélét lehet találni a vizsgált gyomrokban, és növekszik az időszakonként fő táplálékot képező tegzes bolharák (Corophium curvispinum) fogyasztása. A nagyobb vágódurbincsoknál már csak a táplálék 66. ábra: A vágódurbincs növekedése [Bíró 1971 munkájából átvéve] 1. 23 északnémet tó átlaga; 2. romániai vizek átlaga; 3. Balaton 168
