Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Sügérfélék családja – Percidae
A SÜGÉR Perea fluviatilis L. Egyéb nevei: barsling, bules, csapó sügér, dibbancs, dóber, dubár, dubér, dübér, fésűshal, kandró, kör- möshal, pares, paris, persli(ng), rappi hóhér, réti durbincs, sigér, singér, sudér, süger, sügre, szolgabíró. (51. színes ábra) LEÍRÁS Teste oldalról lapított, a testmagasság és testhosszúság aránya vízterületenként változó. Faroknyele feltűnően elvékonyodik. Szája csúcsba nyíló, felső állkapcsának vége nagyjából a szem középvonalának magasságáig ér. Két hátúszója jól elkülönül egymástól. Az első hátúszóban XII—XVII kemény, a második hátúszójában I—III kemény és 12—16 osztott sugár található. Farokúszója bemetszett. A hasúszók közvetlenül a mellúszók alatt helyezkednek el. A hasúszók első sugara jellegzetes tüskét alkot. A farok alatti úszóban II tüskeszerű kemény és 7—10 osztott sugár található. Az oldalvonal ívelt, a hát vonalát követi. Az oldalvonal pikkelyeinek száma 57—77 között változik. Az oldalvonal fölött 7—10, alatta 12—8 pikkelysor található. Pikkelyek vannak a kopoltyúfedélen is. Háta sötétzöld, oldala fénylő, sárgászöld alapszínű, a has sárgásfehér. Testét 5—9 sötét feketés- zöld keresztcsík díszíti. Ezek lehetnek az élőhelytől függően élénkebb színűek vagy kevésbé észrevehetők. Az első hátúszó halvány szürkés alapszínű, hátsó részén találhatjuk a nagy kékesfekete foltot, amely alapján a sügér rokonaitól azonnal megkülönböztethető. A farokúszó zöldessárga, esetenként vörhenyes. A mellúszók áttetszőek, a hasúszók és a farok alatti úszó élénk vörös színű. A nemzetközi szakirodalom alapján a sügér színezete élőhelyenként változó. Általában megállapítható, hogy a magas hegységekben kialakult populációk fakó, a síkvidéki, erősen eutrofizálódott vízben élők élénk színezetűek. ELTERJEDÉS Eredeti előfordulási területe Európa és Szibéria a Kolima-folyóig. Európában csak Skóciából, Norvégia egy részéből, az Ibériai- és az Appennini- félszigetről, valamint a Balkán-félsziget nyugati részéről hiányzik, Kis-Ázsiában csak a Fekete-tenger mentén él. Már a múlt század 60-as éveiben betelepítették Ausztráliába. Azóta eljutott Új-Zélandra, Dél-Afrikába, Ciprus szigetére és az Amur vízrendszerébe is. BIOLÓGIA A lassúbb folyóvizeket és az állóvizeket kedveli. Megtalálható a hegyvidéki vizekben — tavakban és a patakok lassúbb folyású szakaszain — egészen 1000 m-es tengerszint feletti magasságig. Alkalmazkodik a víz magasabb sótartalmához, így félsós vizű tengeröblökben is megél. A víz tisztaságára nagyon érzékeny. Iszapos és kavicsos aljzaton egyaránt találkozhatunk vele, ha ott a növényzet megfelelő búvóhelyet biztosít számára. A fiatalok kisebb csapatokat alkotnak, a nagyobb példányok magányosak. 64. ábra: A sügér 20,5 mm-es ivadéka [Koblickaja 1981* nyomán] Ivarérettségét 3—4 éves korban éri el, de a tejesek gyakran már 2 éves korban. ívóhelyül csendes, védett partszakaszt választ 8—12 °C vízhőmérsékleten. Abszolút termékenysége a testnagyságtól függően néhány ezertől 200 ezer ikráig változik. Az 1—2 mm-es átmérőjű ikraszemek egy kocsonyás anyagú szalagban helyezkednek el. A kora reggeli órákban kezdődő ívás során ezt a szalagot vízinövényekre, víz alatti tárgyakra vagy kemény aljzatra ragasztja. Fabricius (1956) akváriumi megfigyelései szerint az ikrást több tejes követi az ívóhelyre, és valamennyien igyekeznek részt venni a lerakott ikra megtermékenyítésében. Leírása szerint az ikrás az ívás után a tejeseket elűzte és 5 órán át védte az ikrát. Más beszámolók szerint az ikrás az aktus befejeződése után egyensúlyát veszítve kb. 1 órán át farokkal felfelé lebeg a vizben. A víz hőmérsékletétől függően a kelés 2—3 hét múlva következik be. A hosszú kelési időszak alatt a folyók árterén és a víztározókban a vízszint csökkenése következtében rendkívül sok ikra pusztulhat el. Az ikrát elhagyó lárvák 5 mm körüli hosszúságúak. Az ivadék hosszú időn át planktonon él. 166
