Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Csíkfélék családja – Cobitidae
Május-júniusban párosán ívik sekély, vízinövényekkel erősen benőtt vízszakaszokon. A 2—3 részletben lerakott ikrák száma 10—150 ezer lehet. A lárvák 4—5 nap múlva kelnek ki, nagyságuk ekkor mintegy 5 mm. A kikelt lárvák számára a kifejlett példányokétól eltérő kisegítő légzőszerv teszi elviselhetővé a szegényes oxigénviszonyokat. A külső kopoltyúbojtok sajátos megjelenést kölcsönöznek a réti csík lárváinak. Viszonylag gyorsan növekedik. Ivarérettségét két év alatt éri el. Általában 25—30 cm-es testhosszúságot ér el, bár a szakirodalom kivételesen nagyobb példányokról is beszámol. A hazai szakirodalomban Vásárhelyi (1961)* tesz említést a Hámori-tóban előforduló 50—70 cm-es réti csíkokról. HASZNOSÍTÁS A réti csík egykor hazánkban jelentős böjti néptáplálék volt. Elsősorban Herman Ottó (1887)* leírásából ismerjük a réti csík halászatának sajátos módszereit, melyek e halfaj életmódjának pontos ismeretéből alakultak ki. Mondhatni, hogy a béllégzés, amely a réti csík számára lehetővé teszi a mostoha körülmények elviselését, öngyilkos fegyvernek bizonyult a leleményes halászó ember megjelenésével. Évszázadokon át, egészen a XIX. század közepéig a csikászat a halászat egyik legjelentősebb ágát képezte. A leleményes csíkász rájött, hogy az oxigénhiány időnként rákényszeríti halunkat búvóhelye elhagyására. A süppedős, növényzettel benőtt láprészeken, úszó szigeteken a csikász „léket” vágott, s a kör alakú „csíkkút” messziről csalogatta a halakat, amelyeket egy vesszővarsa ejtett foglyul. Hasonló módon folyt télen is a halászat, a jégbe vágott lék még eredményesebb volt. Tavasszal az ívási időszak közeledte és a gyakori időjárás változások hatására a réti csíkok élénkebbé, mozgékonyabbá válnak. A csíkászok ezt úgy használták ki, hogy hevenyészett gátakba építették be a csíkvarsákat, vagyis tulajdonképpen rekesztő halászatot folytattak. A nagy nyári szárazság gyakran hatalmas csíktömegeket kényszerített nyirkos, föld alatti rejtekhelyre. E rejtekhelyről egyszerűen ki lehetett ásni a zsákmányt. (Innen ered halunk tudományos nevében a „fossilis” — ásott — szó.) A réti csíkból készült hagyományos magyar ételek (pl. a káposztás csík) az elmúlt száz év alatt szinte teljesen feledésbe merültek. E zsíros, ízletes húsú halfaj piacról való eltűnését részben a mocsarak lecsapolása, részben a csikászat fokozatos elhalása, majd törvényen kívülre kerülése okozta. A távol-keleti réti csík alfajt (M. f. anguillicau- datus) Japánban tógazdasági körülmények közt és erőművek hűtővizével táplált intenzív üzemekben termelik, évi 1000 tonna körüli mennyiségben. Másutt e halfajnak napjainkban már nincs közvetlen gazdasági jelentősége. A réti csík védetté nyilvánítása a horgászati hasznosítást is megszüntette. Horgászat tárgyát ugyan nem képezte e halfaj, de harcsázáshoz nagyon gyakran használták csalinak a halászok és a sporthorgászok. A réti csík csontburokkal körülvett úszóhólyagjának hátsó része szorosan a testfalhoz tapad, s ez lehetővé teszi a légnyomás változásának azonnali észlelését. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok (Cvetkov (1972) szerint a réti csík barométere rendkívül pontos, néhány tized higanymilliméteres érzékenységű. A réti csík a légnyomás változására élénk mozgással, anyagcsere ütemének változásával reagál. E fiziológiai tulajdonság okozta, hogy valamennyi európai halfaj közül elsőként került bebocsátásra az ember házába. Bél Mátyás a XVIII. század első felében — valószínűleg nem magyarországi tapasztalatok, hanem külföldi forrásmunka alapján — így ír: „Némelyek időjóslás céljából hosszúkás üvegben higany helyett szokták őket őrizni. Úgy csinálják, hogy edénybe vizet töltenek egy kevés homokkal, de jó apróra törve, azután beleeresztik a réti csíkot. Átszúrkált papirossal zárják le az üveget és a papírra néhány csepp olajat öntenek.” Nehéz volna e haltartást az akvarisztika ősének tekinteni, de tény, hogy mind a mai napig felbukkan a réti csík akvaristák medencéiben. Védettségének fenntartása vitatható. Néhány példány kifogásával az ember nem képes befolyásolni állományának alakulását a tipikus élőhelyeken. Amíg megmaradnak a mocsarak — sokszor egyébként természetvédelmi területeken vagy nemzeti parkokban —, a réti csík kipusztulásától nem kell tartani. 128
