Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)

II. fejezet. A Duna–Tisza-csatorna terve és tervezői

vényezték, hogy a csatorna építését egy magántársaságra bízzák, amelynek részvénytársaság jellege lenne, és megkapná a megfelelő privilégiumokat és koncessziókat. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az állam, főképp a közelmúltban végzett munkálatok után, még nem képes — mint a merkantilizmus felvirágzásának korában volt —, hogy saját eszközeiből pénzeljen egy ilyen méretű vállalkozást, legyen az bármennyire hasznos és indokolt is. A privilégiumok kérdéseinek, érthetően, nagy jelentőséget tulajdonítottak, így ezt egy külön mellékletben dol14. kép — A Duna—Tisza-csatorna nyomvonalának sematikus rajza

gozták fel. Ami magát a javaslatot illeti, írták a Kiss fivérek, kedvező véleményt mondott róla Bács megye és a földtulajdonosok is, akiknek a birtokán építenék a csatornát. Tehát mindent az uralkodó beleegyezésétől tettek függővé. Amennyiben azt azonnal megkapnák, a munkálatok már 1792 tavaszán megkezdődhetnének, vélték a nagy létesítmény kezdeményezői, megfeledkezve arról, hogy elgondolásukat valamennyi illetékes állami intézmény ellenőrizni és értékelni fogja, mielőtt elfogadnák és megszületne a végső döntés. Nyugtalanságuk, hogy minél előbb, alapos előkészületek nélkül hozzálássanak a nagy vállalkozáshoz, minden bizonnyal azt jelenti, hogy könnyelműen fogták fel a magukra vállalt nehéz feladatot. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy nem rendelkeztek kellő tapasztalattal, amit egy ilyen nagy és

87