Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
I. fejezet. Az államigazgatás intézkedései a folyók jobb hajózhatóságáért és a vízszabályozásért
lását a zavartalan hajóvontatás érdekében. Feladatul jelölték ki minden átlós irányban kialakuló árok betöltését, mert ahogyan Walcher jelentésében áll, amikor az ilyen árkok kiszélesednek, jóval költségesebbek a munkálatok, amikor pedig holt ággá fejlődnek, a munkálatokat teljesen lehetetlenné teszik.33 A partnak a víz romboló ereje elleni megőrzése a mezőgazdasági termelésre, növénytermesztésre és állattenyésztésre alkalmas föld elhor- dásának megakadályozását szolgálta. A mérnökök kötelesek voltak a sekély vizek tisztításáról, valamint az ár ellenében való hajózást gátló hordalék eltávolításáról is gondot viselni. Utasítást adtak, hogy ahol csak lehetséges, és ahol hasznosnak ítélik meg, egyenesítsék a folyók medrét a nagyobb kanyarok átszelésével. A kanyarok átszelését az utasítás egy feltételhez köti. A császári rendeletben az áll, hogy folyóegyenesítést csak ott kell alkalmazni, ahol ez a beavatkozás »hasznosnak minősíthető«. Felmerül a kérdés, miért voltak az utasítás szerzői ilyen óvatosak ebben a kérdésben. Erre valószínűleg Walcher tervezetének 11. pontja nyomán került sor, ahol részletesen szól a kanyarátszelés és folyamegye- nesítés összetett, akkor még kevésbé kikutatott problémáiról. Walcher terepi megfigyeléseken alapuló álláspontja jelentős a folyóvizek és a meder alakulásának törvényszerűségeiről szóló tudomány fejlődésének szempontjából. Ez a tapasztalt gyakorló szakember és terepi mérnök többek között ezt írta: »Egyebeknek a folyók egyenesítéséről elhangzott javaslata a hajózásra való tekintettel leginkább hasznos lenne, de aligha javasolhatók az ásatások a Dunán, ahol az említett szempontból sok helyen szükség lenne erre a beavatkozásra. Sok példa bioznyítja ugyanis, hogy az első vízár behordta a kiásott medret. Néhány ásatást végeztünk a kisebbb folyókon, például a Traunon, méghozzá nagy haszonnal.” Ezzel szemben Gruber a kanyarok átszelését javasolja tervezetében, és nem int Walcherhez hasonlóan óvatosságra. A gyakorlat idővel bebizonyította, hogy Walcher abbé óvatossága helytálló, de az új ismeretek alkalmazásához és a régi gyakorlattal való felhagyáshoz lassú volt az út. Egy évszázaddal Walcher után, Fargue francia hidrotechni- kus rendszeres megfigyeléseket végzett a Garone folyó medrének változásai kapcsán. Elméletét, kutatásainak eredményeit 1908-ban közölte, megmagyarázta a folyókanyarok alakulásának törvényszerűségeit, és bebizonyította, hogy a kanyarok eltüntetése nemcsak szükségtelen, hanem káros is lenne a folyószabályozás és hajózás szempontjából.34 33. Lásd a 30. lábjegyzetben említett okmányt. 34. Fargue, F., La forme du lit des riviérs a fond mobile, Párizs 1908. Lásd még: M. Nesic, i. m. 75—83. o. 71
