Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
XVII. fejezet. A világ csatornái és útjai történetének rövid vázlata. Összehasonlító áttekintés
XVII. FEJEZET A VILÁG CSATORNÁI ÉS ÚTJAI TÖRTÉNETÉNEK RÖVID VÁZLATA ÖSSZEHASONLÍTÓ ÁTTEKINTÉS 1. NÉHÁNY KÍNAI ÉS FRANCIAORSZÁGI CSATORNÁRÓL Hogy a Duna—Tisza-csatorna és a Közép-Duna-medencét az Adriai-tengerrel összekötő nagyszabású kontinentális útvonal jelentőségét felmérhessük és nemzetközi, illetve európai viszonylatokban értékelhessük, röviden ismertetünk néhány vízépítészeti létesítményt az ókori Kínából és a XVII., illetve a XVIII. századi Európából. A világ jelentős vízépítészeti és vízgazdálkodási létesítményeit időrendi szempontból és tekintettel a gazdasági, a társadalmi és a politikai körülményekre, amelyek közepette létrejöttek és üzemeltek, nagyjából két nagy csoportra oszthatjuk, amelyek időben igen távol esnek egymástól. A Távol-, a Közép- és a Közel-Keleten, meg az inkák birodalmában több mint ezer, sőt néhány ezer évvel ezelőtt nagy öntözőrendszereket és a csatornákat létesítettek, s fejlesztették őket, mielőtt Európában megtették volna a vízzel és a vízért folytatott küzdelem rendszeres, szervezett, műszakilag és tudományosan átgondolt intézkedéseit. Az ókori Egyiptomban i. e. 3000 évvel már sűrű csatornahálózatot alakítottak ki. Kínában, Indiában és a Távol-Kelet más országaiban szintén igen korán létesítettek öntözőrendszereket és a csatornákat. Sajátos társadalmi rendszerek alakultak ki, amelyeknek alapját a gondosan épített, állandóan tökéletesített és szorgosan karbantartott öntözőberendezések alkották, s ezek hatalmas területekre kiterjedtek, az emberek tíz- és százmillióit állítva a víz elemi ereje elleni harc szolgálatába. Ezek az irrigációs civilizációk, ahogyan korunk néhány történésze nevezi őket, mindinkább felébresztik a történelemtudomány mű453
