Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
XVI. fejezet. Epilógus. A csatorna megteremtőinek sorsa a társaságból való elbocsátásuk után
Baldtauf közölte a bécsi igazgatósággal, hogy Dietrichstein -Proskau herceg zárlatot rendelt el a Kiss fivérek részvényeire, mert 7758 forint és 4 krajcárt, valamint 6 százalékos kamatot követelt tőlük.7 A bécsi igazgatóság és a Baldtauf bankár közötti levélváltásból arra következtethetünk, hogy a Kiss fivérek részvényeiket lekötötték azon kaució részeként, amelyet az építővállalat társ- tulajdonosaiként letétbe kellett helyezniük. A vállalat pedig nemcsak a Duna—Tisza-, hanem a karlovaci csatorna építését is elvállalta. A Kiss fivéreknek mint vállalkozóknak 50 000 forint foglalót kellett letétbe helyezniük. Hogy mennyi volt ebből a készpénz és mennyi a részvény, azt nem tudtuk kideríteni.8 Heimerle azonban nem érte be Baldtauf bankár válaszával. A bonyodalomról tájékoztatta a részvényeseket. A legbefolyá- sosabbak közül ketten, Liechtenstein és Kinsky herceg azt válaszolta az igazgatóságnak, hogy tudomásuk szerint Dietrichstein- -Proskau személyes kölcsönt adott a Kiss fivéreknek, hogy Baldtauf bankárnak kötelessége lett volna tájékoztatni az igazgatóságot a letiltásról, mindjárt a döntés meghozatalát követően, nem pedig csak a Kissékkel kialakult viszály után. A társaság által elrendelt letiltás minden mást megelőz, mert a két csatorna építésére letétbe helyezett foglalóról, nem pedig magánszemélyeknek adott hitelről van szó. Erről az álláspontról, amelyet az igazgatóság magáévá tett, Heimerle igazgató nyomban tájékoztatott minden részvényest, köztük mindenképpen Dietrichstein -Proskaut is.9 Heimerle ennek kapcsán nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a társaság érdekei fontosabbak az egyéni érdekeknél. Ez nemigen nyerhette el a befolyásos hűbérúr, Dietrichstein-Proskau tetszését. Heimerle azonban szilárd támaszt lelt Liechtenstein és Kinsky hercegben meg a többi részvényesben, ezért megengedhette magának, hogy szembehelyezkedjen Dietrichstein herceggel. Ezzel azonban még nem oldódott meg a Kiss fivérekkel való számadás problémája. Kiderült, hogy az építővállalat tulajdonosaival folytatott elszámolás bonyolultabb, mint feltételezték. Ezért Franz Redl 1798 júniusában csak azt jelenthette Bécsbe, hogy az első becslések szerint a vállalkozók 150 000 forinttal többet kaptak, mint amennyi az elvégzett munkák értéke.10 Valamivel világosabb volt a helyzet a karlovaci csatornán. Ott május végén elvégezték az elszámolást. Megállapították, hogy az 1797. január 7. Ugyanott. 8. C. U„ 33. füzet, 1978. VII./14. sz„ 283—294. föl. 9. Ugyanott. 10. C. U„ Nr 736. 1798. VIII./118. sz., 14—25. föl. 442