Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
XV. fejezet. Állami bizottság az elkészült Duna–Tisza-csatornán. A csatorna és a kincstári birtokok kiaknázása 1826-ig
Jelentése szerint ezek állapota rossz volt, holott a privilegizált hajózási társaság azt állította, hogy jó. A helytartótanács és a magyar kamara arra a következtetésre jutott, hogy a végső döntés meghozatalakor mindenekelőtt három lényeges kérdést kell figyelembe venni: 1. Átengedhetik-e sorsának a Duna—Tisza-csatornát, anélkül, hogy a part menti lakosság és a kincstári birtokok kárt szenvednének? Rákényszeríthető-e ebben az esetben a társaság, hogy bizonyos károkat megfizessen? 2. Vétkes-e a privilegizált hajózási társaság a csatorna rossz állapotáért és milyen mértékben? 3. Milyen eszközök lennének a legcélszerűbbek, hogy a Duna—Tisza-csatornát ismét megfelelő állapotba hozzák? Az első kérdésre adandó válasz fontos volt egy akkori viszály miatt is, amely a Duna—Tisza-csatornának a privilégium lejárta utáni sorsa kapcsán robbant ki. Ez lényeges a történelem- tudomány számára is, adalékként az új közlekedési létesítmény gazdaságii hasznossága és igazoltsága kérdésének vizsgálatához. Érdemes megjegyezni, hogy Mérey bizottsága nem adott választ erre a kérdésre. A helyi hatóságokhoz fordult válaszért, mégpedig Gregus Tamáshoz, a Tisza menti és a kikindai koronaterület ideiglenes prefektusához.39 Ennek a válasza világos és meggyőző volt. A Duna—Tisza-csatorna elhanyagolásával a zsellérek elveszítenék bevételüket és keresetüket; a mezőgazdaság, a kincstári birtokokon folytatott ipari tevékenység és a kereskedelem teljesen tökre- menne. Mindezek a tevékenységek a legközvetlenebbül függnek azoktól az előnyöktől, amelyeket a Duna—Tisza-csatorna nyújt számukra. Az alattvalók elszegényedésével növekedne adóhátralékuk összege, s ezáltal csökkenne a kincstári birtokok bevétele és értéke is. Ha a Duna—Tisza-csatornát sorsára hagynák, a part menti területeket valószínűleg gyakran fenyegetné árvíz. Ez igen sok peres ügyet váltana ki. A kincstárnak, felelősséget vállalva az elhagyott csatornáért, meg kellene térítenie a háztartásokban keletkezett károkat. A kerület prefektusának véleménye szerint a Duna—Tisza-csatorna problémájának megoldását az olcsóbb és hatékonyabb adminisztrációban kell keresni, amely megteremti a feltételeket, hogy a bevétellel fedezzék a kiadásokat. 39. C. U., 25. füzet, 1827. VII./175. sz„ 1—12. föl. 427
