Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)

XIV. fejezet. Sikertelen kísérletek a kupa csatornázására. A Gorski Kotaron át vezető Lujza-út építése

kent. Hogy a társaság a 70 évig tartó használat alatt mennyi hasznot húzott belőle, ezt még ezután kell megállapítani.

Térjünk ki röviden a Lujza út építésével kapcsolatos még néhány kérdésre. Az építés ötödik évében és még a munkálatok befejezése előtt elköltötték a részvénybejegyzései szerzett ösz- szes pénzt. A társaság igazgatóságának sürgősen gondoskodnia kellett arról, hogy új hitelek útján megszerezze a szükséges pénzt, ami cseppet sem volt könnyű. A Habsburg-birodalom nemzetközi helyzete megingott. Ausztria kétszer kényszerült arra, hogy békét kössön Napóleonnal: 1850-ben és 1890-ben. Ebben a bizonytalan helyzetben a privilegizált hajózási társaság bécsi igazgatósága 1807-ben ismét hitelkérelemmel fordult a pénzpiac képviselőihez. A pénzemberek előtt bizonyára ismeretesek voltak a Duna—Tisza-csatorna építésekor keletkezett pénzügyi nehézségek és a kupái vállalkozás okozta kudarcok és anyagi veszteségek. Ezért a befolyásos és gazdag főurak szavatossága nélkül nem sok esélyük volt az újabb hitelekre.

A pénzpiac képviselőihez intézett felhívást az igazgatóság nevében Apponyi Antal gróf, királyi megbízott és Heimerle igazgató írta alá. Ebben nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a kölcsönök rendszeres visszafizetését és a kamatok törlesztését a legtekintélyesebb és leggazdagabb részvényesek, a társaság 56 részvényének tulajdonosai szolidárisán, egész vagyonukkal szavatolják, élükön Dietrichstein és Liechtenstein hercegekkel, Batthyány és Apponyi grófokkal.20 Az osztrák és a magyar pénzügyi arisztokrácia legtehetősebb személyiségeinek szavatosságával a hitelbejegyzés biztosítva volt.

A Gorski Kotaron át vezető új út, amely megkönnyítette a szállítást a Közép-Duna-medence és a horvát tengerpart között, »angol módra«, vagyis magántőkével épült. A gyakorlat bebizonyította, hogy a Közép-Duna-medencétől a kvarneri kikötőkig terjedő nagyszabású közlekedési hálózat tervezői pontosan felmérték az osztrák pénzpiac potenciális lehetőségeit, a befagyasztott és felhatalmazott pénzeszközökkel rendelkezőknek azt a készsé20. O. Sz. K. V. 214142/1962 — 1575. föl. germ., 11—12. föl. — A legkisebb bejegyezhető összeg 500 forint volt. A kamat a lemondási időszaktól függött. A háromhónapos lemondási időnél 3,5%, a félévesnél 5% volt. A többéves hitelekre 5,5—6 százalékos kamatot adtak. A feudális urak között, akik szavatolták a hitel visszafizetését, első ízben jelent meg egy nagykereskedő (Grosshändler] neve: Johann Baptist von Puthon. A hiteljegyzésről a közvéleményt nyomtatott hirdetményben tájékoztatták 1807. május 20-án. — M. Despot szerint (i. m., 131. o.) az útépítés pénzelésében részt vett Adamic tehetős rijékai kereskedő is.

404