Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)

Bevezető. A Habsburg-birodalom a XVIII. század második felében

kiviláglik, hogy 1734-ben a kivitel 300 000 forinttal szárnyalta túl a behozatalt, és ebben az összegben az állattenyésztés 73 százalékkal szerepelt. Három évtizeddel később, 1761-ben az állat- tenyésztés termékei a kivitelnek 45 százalékát (487 401 forint), a réz 36,8 százalékát, a gabona pedig csak 3,2 százalékát (34 600 forint) tették ki. Ugyanekkor viszont 40 000 forint értékben, szőrmét 20 000 forint, gyapjút 5 600 forint stb. értékben szállítottak ki.14

Abból az adatból kiindulva, hogy 1761-ben a kivitel 524 387 forinttal haladta meg a behozatalt, és az állattenyésztés termékei 487 401 forinttal szerepeltek ebben az összegben, kitűnik, hogy az állattenyésztés 92,1 százalékát adta a kiviteli többletnek, vagyis az állattenyésztés termékeinek kivitele 1761-re 2,2-szere- sére nőtt, de a többletben való részesedése is 73 százalékról 92,1 százalékra emelkedett. 1761-ig tehát nem valósult meg a kivitel átállása az állati eredetű termékekről a gabonára, jórészt tulajdonképpen elsősorban a szállítási nehézségek és gondok miatt. Változás csak a XVIII. század nyolcvanas éveiben történt.

A kivitelben az állattenyésztők természet adta előnyt élveztek, az állatokat ugyanis terelni is lehetett a Habsburg-birodalom nyugati fogyasztóközpontjai felé. A gabonatárolás száraz raktárakat és állandó védelmet követelt a rágcsálókkal és más kártevőkkel szemben, valamint a piaci árak alakulása is sokkal bizonytalanabb volt. Teljesen érthető tehát, milyen mértékben hatott a szállítás az árak és a piac alakulására, ez pedig a növény- termesztésre, elsősorban a gabonatermesztésre való átállás folyamatának lassúságára. A Közép-Duna-medence hajózható folyóinak sűrű hálózata kínálta az égető kérdés, az uralkodó hűbéres osztály számára lényeges probléma megoldását.14'3

A lehetőségek kihasználásához előbb meg kellett zabolázni a vizet és a gazdaság fejlesztésének szolgálatába állítani.

Tekintettel ennek a monográfiának a tárgykörére, minket mindenekelőtt a Duna—Tisza-csatorna építését közvetlenül megelőző időszak érdekel. A csatorna tervezetét a Kiss fivérek, József és Gábor kezdeményezők és eszmei szerzők, még II. József

14. M. Kostic adatai szerint, i. m. 261. o., és J. Kallbrunner, Das kaiserliche Banat. Einrichtung und Entwicklung bis 1739, München 1958., és ugyanettől a szerzőtől: Zur Geschichte der Wirtschaft im Temeswarer Banat bis zum siebenjährigen Kriege, Südostdeutsche Forschungen I., München 1936. Azután: Sonja Jordan, Die kaiserliche Wirtschaftspolitik im Banat im 18. Jahrhundert, München 1967.

14.-a Hogy a kereskedelmet Rijeka és Trieszt felé irányítsák, Brequin ezredes 1776-ban azt a javaslatot tette, hogy a Dunán fekvő Vukovárt és a Tisza- menti Szegedet csatornával kössék össze. Azt is javasolta, hogy a Drávát felső szakaszától egészen a Dunáig tegyék hajózhatóvá. — Lásd: Pickl, Othmar, Mur und Drau als Verkehrswege nach dem Südosten.

37