Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
IV. fejezet. A Duna–Tisza-csatorna építése a magán-részvénytársaság eszközeiből
korlat volt, mivel az osztrák ügyintézésben a XVIII. században, a központi államaparátus kiépítése idején honosították meg. Ezért valószínű, hogy a társaságnak kötelessége volt jegyzőkönyvet vezetni, mert ezáltal figyelemmel kísérhették és ellenőrizhették ügykezelését. A fennmaradt jegyzőkönyvek és a sajtóben 1793-ban a tőkebefektetésre kiírt hirdetések alapján megkíséreljük nagy vonalakban felvázolni a társaság megalapításával kapcsolatos eseményeket. Ezúttal azonban csak a szerződés átruházásával és a királyi kiváltság odaítélésével foglalkozunk. íme, hogyan követték egymást az események. 1794. április végén, vagy valamivel előbb, a részvényesek képviselői közvetlenül az uralkodóhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy a Kiss fivéreknek adott kedvezményt ruházzák át a társaságra. II. Ferenc eleget tett kérelmüknek, és a magyar kamara útján azt válaszolta, hogy az új kiváltság kiadásához valamennyi részvényesnek vagy „közülük a legelőkelőbbeknek instrumentumokat kell előterjeszteniük, amelyekkel felhatalmazzák igazgatóikat, hogy aláírják a szerződést a kamarával".43 Abban az időben már második éve folyt a csatorna építése, míg a társaság a maga részéről megválasztott két igazgatót, felhatalmazva őket, hogy a részvényesek érdekeit képviseljék. Egyikük Apponyi Antal császári és királyi kamarás volt, az ismert magyar mágnások és nagybirtokosok nemzetségéből, a másik pedig Johann Harrach herceg, a nem kevésbé neves és gazdag elnémetesedett északnyugat-csehországi arisztokrata család sarja. A vállalkozó szellemű család egyebek között igen híres kristályüveg-készítő manufaktúrát hozott létre. A magyar udvari kancellária az uralkodó döntését eljuttatta az udvari kamarai igazgatósághoz, ez pedig a budai magyar kamarához küldte azzal az utasítással, hogy a Kiss fivérek által aláírt szerződést ki kell bővíteni és a két említett mérnök mellett a megalakult társaság képviselőinek, Apponyi Antalnak és Johann Harrachnak is alá kell írnia. Mivel a társaság utólag újabb kiváltságokat kért, amelyek meghaladták a magyar kamara illetékességét, utasították a testületet, hogy a szerződés aláírása után nyomban tájékoztassa a magyar udvari kancelláriát, hogy intézkedhessen az újabb kiváltság odaítéléséről, amely már a kiváltságos hajózási társaságot illeti meg.44 Az udvari kamarai igazgatóság nagy késéssel, 1794. május 16-án aláírt ügyiratát három hónap után, augusztus 13-án 43. C. U., 33. füzet, Nr 733., 1794./V./134. szám, Nr 820., 52. föl. és Nr 4706., 53. föl. Kiemelés — N. P. 44. Ugyanott, 54. föl., az 1794. május 14-én megtartott ülés. 154
