Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
IV. fejezet. A Duna–Tisza-csatorna építése a magán-részvénytársaság eszközeiből
lyesen fizessék ki a bért.30 Feltétlenül eleget téve az uralkodó utasításának, a magyar kamara azonnal tájékoztatta a zombori kamarai adminisztrációt, hogy tudomást szerezzen róla és eszerint járjon el. Mégsem törődött bele azonban II. Ferenc döntésébe és március 27-én megtartott ülésén — azon a napon, amikor a Kiss fivérekkel aláírták a Duna—Tisza-csatorna építésének tervét — újabb felterjesztést küldött Bécsbe, amelyben ismételten felhívta a figyelmet az amiatt keletkező veszteségekre, hogy nem tudja teljes egészében kihasználni az alattvalók robotját. Az uralkodói döntést eközben a neki megfelelő módon igyekezett magyarázni, úgy, hogy az alattvalói robotot nem engedhetik át magánszemélyeknek, kivéve, ha a paraszt nem hajlandó ezt pénzjáradékkal felváltani. A kamarára kell bízni, hogy a munkajáradékot átengedje másnak.31 A kamara tehát engedményt tett korábbi döntése tekintetében, de nem a saját, hanem a Kiss fivérek kárára. Mert az új javaslat szerint a paraszt csak a között választhatott, hogy fizessen a robot fejében, vagy dolgozzon a csatornán, ami azt jelentette, hogy a kamara így is, úgy is olyan helyzetbe került, hogy hasznosíthatta mindazt a robotot, amelyre joga volt, mégpedig bármi veszteség nélkül. Légyegében tehát jobb helyzetbe került, mint korábban. A Kiss fivéreknek azonban így kevesebb munkanap állt rendelkezésükre, mert mindenképpen gyarapodott volna azoknak a jobbágyoknak a száma, akik inkább fizettek robot fejében, mintsem hogy a csatornán dolgozzanak a magánvállalkozóknál, akiknél sokkal keményebb volt az ellenőrzés és intenzívebb a kizsákmányolás, mint a kincstári birtokokon. Ám sem a megváltoztatott érvek, sem az új argumentumok nem segítettek. Az uralkodó keményen kitartott eredeti döntése mellett. Ismét élénk levelezésre kerül sor az udvar és a magyar kamara között. Ennek csak az év szeptemberében szakadt vége, úgyszólván az építési idény végén. A csatorna tervezőinek viszont már nagyon nagy szükségük volt munkásokra. Ezt bizonyítják azok a hirdetések is, amelyekben a Magyar Flírmondó hasábjain munkásokat kerestek a csatorna építéséhez.32 Érdekes és jellemző, hogy a tervezők milyen feltételeket ajánlottak. Ezért erre a kérdésre még visszatérünk. Az uralkodói döntés ezúttal is csak azután született meg, hogy az ügyet alaposan megvitatták a központi udvari intézményekben és előkészítették az utasítás szövegét. A fennmaradt levéltári dokumentumok alapján rekonstruálhatjuk, hogy a végső döntést ilyen procedúra előzte meg. 30. C. U„ 42. füzet, Nr 800., 1793. IV./212. szám, Nr 4088., 157—159. föl. 31. Ugyanott. 32. Magyar Hírmondó, Bécs, 1793. ápr. 19. Melléklet. 148
