Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)

II. fejezet. A Duna–Tisza-csatorna terve és tervezői

persze csak egy része volt a csatornaépítéshez szükséges területnek, mert Bácskában akkortájt a föld java része kamarai vagy katonai igazgatás alatt állt. A Kiss fivérek ezért a magyar kamara és a sajkási zászlóalj igazgatása alatt levő területeket ingyen kérték a jövendő részvénytársaság számára, a csatorna, valamint a szolgálati és lakóépületek felépítésére. A részvénytársaság a koncesszió határideje lejártának végéig ingyen rendelkezett volna a földdel. Ami pedig a magántulajdonban levő 1200 holdat illeti — tulajdonosai főleg Zombor szabad királyi város polgárai voltak —, a felvásárlási árat bizottságilag számították megállapítani, valószínűleg, hogy elkerüljék az üzérkedét és zsarolást. Az a körülmény, hogy a csatorna felépítéséhez szükséges terület egy része a kamara és a sajkási zászlóalj fennhatósága alatt, kedvezett a Kiss fivéreknek, és e tekintetben valóban nem ütköztek semmilyen akadályba.

Kiss József tapasztalatból tudhatta, hogy Bácska területén a hűbéres társadalmi rendszer egyes rétegeinek részérdekei milyen mértékben akadályozhatják a tervszerű vízgazdálkodást. Annak ellenére, hogy az osztrák közigazgatás központilag irányította a gazdaság egyes ágazatait, ami a vizeket illeti, a terepi kamarai szervek, a hűbérurak, a katonai és városi hatóságok jelentős jogokat és felhatalmazásokat élveztek. Ezáltal érthető a Kiss fivérek által követelt egyik kiváltság, hogy a részvénytársaság beleegyezése nélkül a csatorna térségében minden építkezés, a csatorna vizének használata, akadályok emelése, amelyek a hajózást gátolnák vagy árvizet okoznának, legyen mindenkinek megtiltva, még a kamara szerveinek, a katonai hatóságoknak és intézeteknek is. Mivel jól ismerték a folyókat és azok fizikai és víztani tulajdonságait, a tervezők biztosítani kívánták a csatorna szigorú ellenőrzésének jogát, hogy kizárják minden külső beavatkozásnak a lehetőségét, nemcsak az egyének, hanem a központi hatalom és a terepi helyi jellegű tényezők részéről is. A vizek egységes rendszerének elvét és a vízgazdasági kérdések tervszerű és átfogó megoldását — ami manapság is különféle jellegű akadályokba ütközik —, a Kiss fivérek egy nagy hidrotechnikai építmény meghatározott kereteiben óhajtották megvalósítani.

Ami a határidőt illeti, a tervezők 25 évre kérték a kedvezményeket. Negyed évszázad eltelte után az államkincstárnak jogában állt tulajdonába venni a csatornát, azzal a feltétellel, hogy a társaságnak kifizeti az építésre költött teljes összeget.

A Kiss fivérek kérték az uralkodótól, hogy a terepi katonai és civil hatóságok hathatósan támogassák a csatorna építését, és hogy a részvénytársaság hajói magyar zászló alatt, magyar címerrel és a »privilegizált királyi hajózási társaság« (Privilegierte königliche Schiffahrts-compagnie) felirattal közlekedhessenek.

104