Petrasovits Imre: Az agrohidrológia főbb kérdései (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988)
I. A mezőgazdaság természeti erőforrásai és a vízgazdálkodás rendszerelméleti kapcsolatai
A mezőgazdaság környezetvédelme szempontjából elsődleges: — az említett veszélyforrások lehetőségének ismerete, és — káros hatásuk mibenlétének és nagyságának felmérése vagy előre tervezése. Ismerve a veszélyforrásokat és a lehetséges hatásokat, a gyakorlat számára az első feladat a veszélyt kizáró vagy csökkentő föld- és vízhasználati technológiák kidolgozása, és a szigorú technológiai fegyelem betartása. Ahol ez nem látszik elegendőnek — gazdasági mérlegelés alapján is — környezetvédelmi komplex melioráció megtervezése és megvalósítása szükséges. A mezőgazdasági üzemek számára legproblematikusabb, amikor a veszélyforrások nem a mezőgazdasági tevékenységből vagy területekről erednek. Ilyenkor megoldás lehet extenzivebb művelési ágak, illetve vetésszerkezetek kialakítása. Indokolt lehet azonban fellépni a rendszerint ipari eredetű szennyező anyagok kibocsátásának csökkentése vagy megszüntetése érdekében is. Ez esetben azonban az össz- népgazdasági érdek tárgyilagos felismerésén alapuló döntésre van szükség. A légkör vagy szennyvíz közvetítésével a természeti környezetben okozott ipari vagy urbanizációs eredetű veszélyek és károk megítélésénél egyrészt a gazdasági ésszerűségre, másrészt hosszú távú politikai meggondolásokra van szükség. A döntés tehát gyakran nem egyszerűen gazdasági kategória. Bizonyos veszély vagy kár nagysága esetén figyelembe kell venni azt is, hogy a természeti erőforrások részbeni vagy teljes pusztulása nemcsak a mai, hanem számos generáció életét befolyásolhatja közvetlenül, esetleg helyrehozhatatlanul. 6. PROGNOSZTIKA A természeti erőforrásokkal kapcsolatos prognosztikán tudományos alapokat, elemeket, esetleg becsléseket tartalmazó, meghatározott valószínűséggel elérhető jövőképet értünk. Értelmezése azt jelenti, hogy a különböző jellegű (minőségű) és mértékű (mennyiségű) emberi beavatkozásokra vagy természeti behatásokra — hosszabb vagy rövidebb távon (10—20 év) — az adott terület természeti erőforrásainak teljesitőképessége milyen jelleggel, illetve mértékben változhat meg. Ez magában foglalja javulásának, veszélyeztetettségének vagy romlásának jellegét és nagyságrendjét, és mindig alternatívákat jelent. A lehetséges emberi beavatkozások jellegének, mértékének és időpontjának megválasztása már nem a természeti erőforrások prognosztikájának része, hanem elsősorban politikai-gazdaságpolitikai mérlegelések és döntések tárgya. A természetre vonatkozó tudományos előrelátásnak már számos kiemelkedő részeredménye ismert. A világ egyes kutatóhelyein sok elméleti módszertani eredmény született, és a gyakorlati modellezés is kezdetét vette. Ezek közé tartozik a GATE Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszékén 1985-ben elkészült „A mezőgazdasági vízgazdálkodás hosszú távú fejlesztési koncepcióját megalapozó prognózis” c. munka, amelyről e könyv külön fejezetében számolunk be. Fontos eszköz lehet ehhez pl. a KGST országok közötti űrkutatási együttműködés mezőgazdasági hasznosítása is. 25
