Petrasovits Imre: Az agrohidrológia főbb kérdései (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988)

I. A mezőgazdaság természeti erőforrásai és a vízgazdálkodás rendszerelméleti kapcsolatai

A gyakorlati szempontból leginkább figyelmet érdemlő problémák közül főleg a rossz minőségű öntözővizek, szennyvizek és a hígtrágyák használata és tartamhatása az alkalmazott technológia függvényében különösen hangsúlyozandó. Mezőgazdasági üzemeink gyakran nem tudják, hogy milyen minőségű a területre leesett eső vagy hó, a tábláról lefolyó víz, olykor még a felhasznált öntözővíz minőségét sem ismerik. Ugyanakkor tény, hogy hazánkban — különösen a VITUKI-ban nemzetközi összehasonlításban is megfelelő szintű vízminőség-vizsgálatok folynak.

Vízrendezés — öntözés

A vízigény, csapadék hatásfok és csapadék hasznosulás hármas fogalmának összevetéséből néhány gyakorlati értékelés és tennivaló is megfogalmazható, az általános jellegű vízrendezés megvalósítása érdekében.

A csapadék mennyisége akkor sem képes kielégíteni a növényállományok vízigényét, ha károsan sok van belőle. Mivel országunk területének legnagyobb részén nem lesz módunk hosszabb távon sem öntözésre berendezkedni, a korábbinál nagyobb jelentőségű lesz az időszakosan jelentkező többletvizek elleni védelem és védekezés passzív módszereit, aktív vízháztartás szabályozási beavatkozásokkal és alkalmazkodó földhasználattal összekapcsolni a melioráció rendszerében.

Ezért a legfontosabb elvek a következők:

— a pillanatnyi többletvíz minél nagyobb hányadát tároljuk a talajban vagy ideiglenes — esetleg állandó — tározóban;

— a vízrendezésnek legkisebb és önálló egysége, de elvi fontosságában a csatornahálózattal, ill. a befogadóval azonos jelentőségű, a csapadék összegyülekezés külön területi eleme, a tábla;

— a vízrendezési beavatkozások legyenek tekintettel: a földhasználati célokra,

a vízgyűjtő terület egészére, az összes tábla elhelyezkedésére, fekvésére, a melioráció egyéb tagjaival való összhangra, a megvalósítás helyes időbeli sorrendjére.

Az öntözővízigények meghatározása és folyamatos differenciált korrekciója egyaránt közös alapja az öntözés és a vízrendezés számos gyakorlati tennivalójának és fejlesztésének.

Az öntözővízkészletek biztosítása, az öntözőmódszerek helyes területi arányának meghatározása szorosan összefügg a növényállományok tervezett vízigényértékeinek megválasztásával.

Az öntözések fejlesztésének kialakításánál a legtöbb ország számára a következők ajánlhatók megfontolásra: minden országban — a ma még elmaradottabb öntözési színvonalú országokban is — lényegesen növelni kell az olyan öntözési módszereknek az arányát, amelyek:

a) a szükséges élőmunka-erő mennyiségét fajlagosan csökkentik, javítják minőségét, a víz egyenletes szétosztását,

23