Petrasovits Imre: Az agrohidrológia főbb kérdései (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988)
IV. A mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztését megalapozó kérdések
kihasználására az öntözés alapvetően nagytérségi, szezonális és biológiai jellegéből következően nincs minden évben szükség. A műszaki kapacitások teljes kihasználása — számos esztendőben — csak a növényzet számára szükségesnél több öntözővíz felhasználásával volna elérhető. Közismert viszont, hogy a túlöntözéssel a termés mennyisége csökken és minősége romlik. A beruházások kihasználtságának növénytermesztési, földhasználati jellemzésére a berendezések által szolgáltatott és az üzemek által öntözésre felhasznált vízmennyiségek sem önmagukban, sem a műszaki kapacitáshoz viszonyítva nem alkalmasak. Hozzávetőleges becslésnek tekinthető valamely öntözési kapacitás reális kihasználtságának megítélésére a megöntözött terület nagysága (ha), a kiadott vízmennyiség (mm, m3), vagy az üzemórák száma stb. Jelenleg hazánkban és külföldön a tényleges öntözések volumenét ezekkel a mutatókkal jellemzik. Az öntözőművek és berendezések kapacitáskihasználásának mérése egy új mutatórendszer kidolgozását igényli. Ezen belül azonban szükség volna olyan jelzőszámra, amely összehasonlíthatóvá tenné az egyes évek (azon belül dekádok, hónapok vagy fenofázisok) és területek (tájak, gazdaságok, táblák) egymáshoz és önmagukhoz való viszonyát. Az öntözés szezonális, biológiai és nagy térségi jellegéből következik, hogy egyik évben ugyanazon fajú növényállomány számára több vizet kell kiöntözni, mint a másikban, vagy egyáltalán nem kell öntözni. Az öntözővíz fel nem használása akkor, amikor van természetes csapadék, ökológiai értelemben nem jelent kapacitáskihasználatlanságot. Annak megítélése tehát, hogy adott időszakban menynyire vannak, ill. voltak kihasználva az öntözőkapacitások és vízkészletek, elsősorban az adott időszak szükségletéhez viszonyítottan indokolt. A műszaki létesítmények kihasználásának célja, rendeltetése a növényállományok ökológiailag indokolt vízigényének kielégítése, lehetőleg kis veszteséggel. Annak a kérdésnek a felvetését, hogy az öntözőmüvek által szolgáltatott víz mennyisége milyen terméstöbbletet eredményez, tehát az öntözés hatékonyságát (amely függ a talaj típusától, időjárástól, az alkalmazott termesztéstechnikától és technológiától) már nem tekintjük közvetlenül a cimbeli összefüggésekhez tartozónak. A kapacitáskihasználás jellemzésére vonatkozóan vegyünk egy példái. Adott vízkivétel kapacitása műszakilag 10 m3/s. Ebből a műszakilag rendelkezésre álló vízmennyiségből azonban az adott időszakban a vízkivételhez tartozó öntözésre berendezett területeken a talaj, növény, időjárás függvényében az ökológiailag indokolt öntözővízigény 8 m3/s. Az érintett gazdaságok azonban különböző szubjektiv és objektív okok miatt csak 5 m3/s-ot használtak fel. Ez esetben a műszaki kapacitáskihasználás csak 50%-os volt. A növényállományok vízigényét a műszaki kapacitás 80%-os igénybevételével 100%-ban ki lehetett volna elégíteni. A gyakorlatban azonban a növényállományok öntözővízigényét csak 62,5%-ban elégítették ki. Ez esetben a kapacitás ökológiai kihasználtságát tehát nem az 5/10, hanem az 5/8 arányszámmal lehet valósan kifejezni. A tározó öntözésre külön ökológiai kapacitáskihasználtságot nem számolunk, a kiadott vízmennyiség a tavaszi induló vízkészletben jelentkezik. Az öntözőmüvek, -berendezések kapacitáskihasználtságának jellemzésére a környezeti tényezőktől függően változó ökológiai kapacitás, a terület ökológiai befogadóképessége a mérvadó. Az öntözés ökológiai kapacitáskihasználtság mértéke a 152
