Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Oroszlány István: A nagy-, illetve kistérségi levezetőhálózatok kölcsönhatása és egysége Alföldünkön
víz átmeneti visszatartására akkor van szükség, amikor az összegyülekezés gyorsabb, mint a hálózat teljesítőképessége. A levezetésirányítás célja abban nyilvánul meg, hogy a nagy térségben a vizek visszatartása lehetőség szerint ott történjék, ahol az a legkevesebb kárt okozza. Erre mindenekelőtt a gyepterületek, valamint a természetes tározóként hasznosítható holt folyómedrek alkalmasak. A belvízkészültség — vagyis a levezetőhálózat üzemeltetésének — foka a már bekövetkezett tározódás mértékétől függ. A felülről vezérelt levezetésirányítás alapvető célja, hogy minimális legyen a felszíni vizek okozta mező- gazdasági kár és a hálózat üzemeltetési költsége. A már nagymértékben kiépített közcélú hálózat — sík vidéki adottságainknak megfelelően — eléggé összetett, a levezetés számára az üzemeltetés irányításában több változatot tesz lehetővé. A változatok közötti választást meghatározza az is, hogy egy-egy levezetőhálózati rendszer területén belül hol, milyen mértékű a veszélyeztetettség. Ezért indokoltak azok a döntés-előkészítő számítógépes programok, melyek lehetőséget adnak a legkedvezőbb változat megválasztására. Ezekről egy másik fejezetben részletesen beszámolunk. Eltekintve a már példaképül szolgáló néhány mezőgazdasági üzemtől, az üzemi hálózat kiépítésére, de főleg ésszerű üzemeltetésére az üzemi gyakorlat alig fordít gondot. Kitér a feladat elől a veszélyeztetett területek belvízkár elleni biztosításával és a főművi hálózat nagymértékű fejlesztésének igényével. Pedig ezek az utak ma már nem szolgálják a fejlődést. Érdemes ezzel részletesebben is foglalkozni, mert így juthatunk el a fejlesztési célok helyes megfogalmazásához.A helyzet sokoldalú felmérését szolgálja azoknak a statisztikai feldolgozásoknak az elemzése, melyek a termést meghatározó tényezőknek a fejezet elején ismertetett bontás szerinti alakulását egy évszázad idősorával vizsgálták; A vizsgálat módszerét Erdős L. [1976] dolgozta ki. Elemzésünk során az ő adatait használjuk fel. Anélkül, hogy a vizsgálat módszerével itt részletesen foglalkoznánk, néhány növényre bemutatjuk a termést meghatározó tényezők időben változó szerepeinek százalékos alakulását (9 —12. ábra). Az ábrák alsó felében, néhány időponthoz kötötten, a termések időben növekvő értékeit látjuk, az időpontok környezetében levő 15 éves átlagértékekkel jellemezve. Tulajdonképpen tehát néhány korszak átlagterméseinek összehasonlítására adnak módot. Az ábrák felső felében a termésre ható tényezők változó szerepét három kategóriába (alrendszerbe) soroltan mutatjuk be. Azt kívántuk szemléltetni, hogy az egyes kategóriákhoz (alrendszerekhez) sorolt tényezők egymáshoz viszonyítottan korszakonként milyen szerepet töltöttek be a termés alakításában. A termésre ható tényezők összessége 100%-ban volt oka az egyes időpontokban feltüntetett átlagterméseknek. A 100%-ot az egyes kategóriák szerepének megfelelően felbontva, minden függélyesben leolvashatjuk az egyes tényezőcsoportok szerepének százalékos értékét. A három kategória, melybe a termésre ható tényezőket soroltuk a következő: alul a termőhely állandónak mondható természeti adottságai, középen a termesztéstechnológia mint az emberi tevékenység minőségét jellemző tényezőcsoport, legfelül pedig 84
