Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Ravasz Tibor: A vízrendezés agronómiai alapjai és termesztéstechnikai kapcsolatai
több, mint a területhez tartozó éghajlati csapadékátlag, az év egészére számolva. Ahol a mezőgazdasági területeken a csapadékok időlegesen vízállásokat képeznek, belvizet okoznak és vízlevezetési igényt támasztanak, ott elsődlegesen nem az évi csapadék sok. A felszín helyben tartó, befogadó- és tározóképessége nincs összhangban a pillanatnyi csapadékvíz-terhelés tömegével és intenzitásával. Mivel a sík területeken elsődleges a csapadékvíz-terhelés tömege és másodlagos az intenzitása, mint felszíni — horizontális — elmozdulást kiváltó tényező, a talajfelszín filtrációs és a talajszelvény levegővel telt pórustérfogata mindenkor jó talajfizikai kiindulópont a csapadéktömeg és a talaj helyben tartó képességének összevetésére. A talajszelvény tározókapacitását a gyökérzóna mélységének hasznos vízkészletével azonosíthatjuk első megközelítésben. A táblaszintű vízrendezés során erre pontos adatokkal szolgál a talajfizikai vizsgálat, ami megelőzi a táb- lásítást. A nagytérségi vízrendezés tekintetében úgy találtuk, hogy a teljes szántóföldi gyökérzóna átlagát tekintve Mados megállapítása teljesen helytálló, és számítási alapnak mindenben megfelelő. E megállapítás értelmében a hasznosvíz-érték, a szélsőséges talajoktól eltekintve, szelvényátlagban 10 súly%-nak vehető. A gyökérzóna mélyülésével csökken a réteg hasznosvíz- értéke, a feltalajban pedig nő a 10 súly%-hoz képest. Ezért fogadható el a MADOS-féle átlag. A talajszelvény vízbefogadó képességét a terület növényállományának a két csapadék között eltelt időszak evapotranszspirációja állítja be. Tenyészidőn kívül — intenzív növénytermesztést feltételezve — a teljes gyökérzóna általában üres (holtvízre állt), s feltöltése csak akkor kezdődik meg, amikor a talajfelszín evaporációjának összege már lényegesen kisebb, mint a felszínt terhelő csapadékmennyiségek időarányos összege. Viszonyaink között ez az időkeret a téli félévben határozható meg (október 1-től március 31-ig számított 6 hónap). A csapadék és a talaj vízbefogadó képessége közötti közvetlen kapcsolat csak a vegetációmentes periódusban, tehát a téli félévben alakul ki. Egyértelműen talajfeltöltés éghajlatunk alatt következetesen csak télen mehet végbe, mert üres a hasznos víz-tározótér. Ez az általános törvényszerűség, az ezzel ellentétes évjárat a kivétel. A szelvény befogadóképessége és az éghajlati csapadékérték tehát csak a téli félévre vonatkozóan vethető össze, ha az időszakos vízfölöslegek alapfokát fizikai paraméterek alapján állítjuk ok- és okozatpárba a szántóföldön. A talajt terhelő téli félévi csapadékérték — levonva a valószínű felszíni párolgási veszteséget —, valamint a talajszelvény befogadóképességének különbsége elméletileg három értéket s ennek megfelelő vízforgalmi következtetést eredményezhet: — a csapadékérték több, mint a szelvény befogadó pórustere, a különbség a terület vízfölöslege, a levezetendő víz mértéke; 68