Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Ravasz Tibor: A vízrendezés agronómiai alapjai és termesztéstechnikai kapcsolatai
sok hozamát is veszélyezteti, illetve határozottan csökkenti. A célt, a gépek jobb kihasználását ráadásul az üzemek a betakarításidő elnyújtásával — az optimális 3—4 nap helyett 3—4 hét kaszálásonként „folyamatossá” tételével — igyekeznek elősegíteni. Azt a termesztési ellentmondást, hogy a betakarítógépek maximálisan kíméljék az élő termőfelületet, tehát száraz, stabil mozgást lehetővé tevő talajfelületen járjanak, a csapadékvíz helyben tartását pedig a nagy biológiai vízigényre való tekintettel esetleg még öntözéssel is célszerű pótolni, és a gépkihasználás céljából a folyamatos betakarítást szorgalmazni: feloldani természetesen vízrendezéssel sem lehet. A területet egyenletesen terhelő csapadékvíznek az érintkezési helyén való tartása és beszivárogtatása — hasonlóan az öntözővíz egyenletes elosztása —, a vízállások gyors levezetése és a száraz felszínállapotra koncentrált kaszálások gyors, táblánkénti elvégzése az egyetlen lehetőség az évelőtáblák vízforgalmi egyensúlyának üzemszintű megvalósítására. (Több gép és fajlagosan többszörös termés elérése a megoldás kiindulópontja.) Különben a tenyészidőn kívüli vízborításra ezek a területek biológiailag nem olyan érzékenyek, mint a friss vetésű ősziek (évelő gyökérzet vagy regenerációs tartalék). Az üzemi terület vízháztartási alapegységét, a táblát, vízrendezési, levezetési, vízérzékenységi szempontból tehát egy állandó és egy változó termőhelyi tényező jellemzi. Az állandó a területi és talajtényező a hozzá tartozó csapadékértékekkel. A tábla területnagysága, fekvése, térszíni helyzete, valamint talajtípusa, rétegzettsége, gyökérzónamélysége stb. a tábla vízháztartási alaphelyzetét — s ezzel agrotechnikai értékét is — területelemként határozza meg. A táblán termesztett növény, az agronómiái állapot változása, az alaphelyzeten túl további vízérzékenységet idéz elő a szántóterületeken. Ez utóbbinak irányítása az agronómia feladata, hiszen a táblahelyzethez való alkalmazkodást éppen az agrotechnika és a termesztéstechnika teszi lehetővé. Nyilvánvaló, ha természettől fogva kedvezőtlen valamennyi üzemi tábla vízforgalmi helyzete, a terület- és vízrendezés ellenére, a további lépés — a termesztéstechnika alkalmazkodása a kedvezőtlenebb vízforgalmi viszonyokhoz, vagy — a táblaterület meliorálása egy irányítottabb vízforgalmi rendszer megteremtésére. A tábla vízforgalmi helyzetére szabott termesztéstechnika ésszerű megoldás mindaddig, amíg a fejlődés a fordítottját nem igényli. Könnyen elképzelhető az a helyzet, hogy a termesztéstechnika a táblák vízrendezési szintjének javítását teszi szükségessé, mert az üzem termesztési szintje már nem tud az alacsony és megbízhatatlan vízrendezési táblaállapothoz alkalmazkodni. Véleményem szerint a mezőgazdasági üzem vízháztartási komplexumát szántóterületeinken a növekvő számú szabályozott vízforgalmi táblák arányának kell a közeljövőben jellemeznie, mert a technológiai fejlődés ezt igényli. 58
