Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Ravasz Tibor: A vízrendezés agronómiai alapjai és termesztéstechnikai kapcsolatai
ápolást a területen nem végzünk. Ha a június és július abnormálisán csapadékos, a talaj teherbírását nagymértékben elősegítheti a felszínen összefutó víz haladéktalan levezetése. A tábla jó vízrendezettségi állapota — kézben tartható vízforgalma — őszi vetésű növényeknél tehát a téli csapadék maximális helyben tartását, a tavaszi, nyár eleji csapadékok hasznosítását s a nagy csapa- dékú júliusok vízfölöslegének gyors levezetését jelenti. Ez utóbbi ezért csak nagy csapadékú nyarakon következik be, mert az őszi vetésű, nyári érésű növények — őszi búza, árpa, repce stb. — aratási érése a teljes talajszelvényt (gyökérzónát) holtvízig kiszárítják. A nyári csapadékoknak tehát van hová szivárogniuk a talajba. Eli vétel, ha a talajfelszín zártsága, a csapadék nagy tömege és intenzitása vagy az időszakos magas talajvízállás felszíni összefolyást hoz létre a táblán. Az őszi mélyszántású táblák általános jellemzője, hogy a tavaszi vetésű növények alá gyűjtik a téli csapadékot, s legfőbb rendeltetésük, hogy vetésig feltöltsék a szelvényt. Ahhoz, hogy fagyott talajállapotban is helyben tartsák és befogadják a csapadékvizet (esőt, hólevet), minél több fagymentes pórusteret (üreget) kell magukba zárniuk. Ezért a külön menetben végzett őszi el- munkáiásuk a téli csapadék egyenletes eloszlású helyben tartását akadályozza, mivel a traktorkerekek nyomán a makropórus (üreg) mikropórussá tömörül. Az üreges őszi szántás minden időjárási helyzetben képes az érintkezés helyén a feltalajba szivárogtatni és időlegesen tározni a vizet, miközben a rögök beáznak s a fagyhatásra tavasszal szétmállanak. A mélység és a szántási időpont helyes megválasztása a vízforgalom-alakulás szempontjából fontos tényező. Késői, inkább téli, mint őszi szántás a csapadékvíz helyben tartását kevésbé segíti elő. Igaz, ilyen munkát csak száraz, fagymentes talajon lehet elvégezni, tehát a csapadék visszatartására úgysem volt mód a megelőző időszakban. Tavasszal az őszi szántott tábla aszerint válik elművelhetővé — géppel járhatóvá —, ahogy a feltalajban raktározott gravitációs vízkészletét az altalaj — a gyökérzóna — képes magába fogadni. Általában a mély termőrétegű talajok gyorsabban szikkadnak, a sekélyebbek később száradnak. Az őszi mélyszántás nemcsak elősegíti a víz helyben tartását, hanem sík területű táblán lehetetlenné teszi a felszíni vízelvezetést is. Az előbbit a makropórustér, az utóbbit a felszíni érdesség növekedése idézi elő. Ezért nem minden tábla viseli el az őszi mélyszántás következményét, a téli csapadék helyben tartását (pl. sekély termő- és víztározó rétegű szik stb.). Az ilyen feltétlen levezetést igénylő táblák őszi mélyszántását a gyakorlat mellőzni kénytelen, mert a tavaszi vetőágykószítést túl későn lehet rajtuk megkezdeni. A tavaszi vetésű táblák — az őszi mélyszántást követően — tavaszi elmun- kálást igényelnek. Három vetésidőcsoportot különböztethetünk meg: korai, közepes, késői; azaz február—márciusi, márciusi, illetve április—májusi. így a táblák tavaszi víztelítettségi állapota szerint van mód az egyes vetésidőket a táblákra kiosztani. Az üzem táblaszintű vízrendezettségi állapotának tükre, hogy csapadékos teleket követően milyen mértékű a táblák egymáshoz viszo52
