Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)

Dr. Ravasz Tibor: A vízrendezés agronómiai alapjai és termesztéstechnikai kapcsolatai

nómiai alkalmazkodás, hanem a kiegészítő területi vízrendezés a megoldás, esetleg az újratáblásítás, ahol már jól alkalmazhatók a megelőzően levezetett agronómiái szempontok: nem a nagytábla a cél, a zavartalan munkautat lehetővé tevő táblafogás az agronómiái igény még akkor is, ha ezzel a kereszthosszirányú művelést a sík vidéki területek nagy részén is végleg fel kell adni.

A gépi művelés a nagyüzemi táblásítástól tehát zavartalan és gazdaságos munkaúthosszakat, párhuzamos fogáshatárokat és a táblán belül az agronómiái műveleti időperiódusokban (pl. vetés, ápolás, betakarítás stb.) a szó szoros értelmében géppel való járhatóságot, azaz periodikus teherbíró képességet vár el, amit a vízrendezettségi állapot befolyásol. Ezért fogalmazzunk úgy, hogy a levezetési igényt a táblán belüli vízállások víztömege határozza meg, hiszen a táblán csak diszpergált formában tározódhat úgy a víz, hogy beszivárgása ne bontsa meg a táblaterület egyidejű teherbíró képességét. Ennek az agronómiái célnak kell alárendelni nemcsak a vízrendezési módszert, hanem a táblaterületi értékrendeket is, mert a jól művelhető tábla a vízrendezett tábla, s a nagytábla önmagában sem agronómiailag, sem vízrendezhetőség szempontjából nem lehet cél. A tábla értékét nem a nagysága, hanem az agronómiái használhatósága dönti el.

A mezőgazdasági üzem mint vízháztartási komplexum

Minden mezőgazdasági üzem legfontosabb termelési bázisa és természetes termelőeszköze a termőterülete. A történelmi helyzettel, a közgazdasági és a termelési viszonyokkal változtak ugyan az üzemi területek, de koroktól és termelési viszonyoktól függetlenül általános, hogy az üzemi terület legyen nagy vagy kicsi, mindig eltérő termőhelyi területrészeket foglal magába. Ez a tény abból következik, hogy az üzemi területek általában egyenes vonalú lehatároltságúak, a természetes talaj és termőhelyfoltok pedig szinte kizárólag görbevonalúan csatlakoznak egymáshoz. Úgyszintén a vízgyűjtők és öblözetek, ha még megtartották eredeti természeti határvonalaikat, s nem a mesterséges részvízgyűjtőkre bontás jellemzi területüket. Sajnos ez utóbbi mind gyakoribb.

A vonalas létesítmények — utak, csatornák, vasutak stb. — a természetes vízgyűjtőket egyenes vonalú lehatároltsággal részvízgyűjtőkre bontják, de nem a mezőgazdasági területhasználat, hanem más, a területen túlmutató cél végett. így előfordulhat, hogy a részvízgyűjtők vízforgalma a megelőző állapothoz képest átmenetileg — amíg a mezőgazdaság melioratív beavatkozással ezen nem tud segíteni — rosszabb termőhelyi és területhasználati állapotba kerül, agronómiái értéke csökken, vagy időlegesen szünetel.

Tovább növelte a termőhelyi eltéréseket a nagyüzemesítés első fázisa, a terület-összevonás, a gyengébb termőterületű üzemek beolvasztása a jobb termőterületű üzemekbe stb. Mivel a területhez mindenütt település is tartozott, így a településre is tekintettel kellett lenni. Mezőgazdasági nagyüzemi területeinket tehát minden egyéb — kétségtelenül lényeges — szempont ala4

49