Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)

Dr. Ravasz Tibor: A vízrendezés agronómiai alapjai és termesztéstechnikai kapcsolatai

ben képes a csapadékvíz „helyben tartására”, ha ezt a célt mint a csapadékkal való gazdálkodást beépíti technológiai tervébe és gyakorlatába. A diszpergált, tehát nem összefutó felszíni csapadékvíz helyben tartása egyenletes beázást idéz elő, így levezetési értéket nem hoz létre. Természetesen ezek a megállapítások nem abszolút érvényűek, csupán hazánk sík területű tájain s a hozzájuk tartozó éghajlati csapadékérték-határok között irányadók.

A tábla termőhelyi értékmérői: fekvése, alakja, nagysága, művelhetősége, megközelíthetősége stb. között a területnagyság az egyik legvitatottabb kérdése napjainknak és a közeljövőnek egyaránt. A nagy táblán néhol 50—100, máshol 200—400 ha-t értenek. Az üzemrendezési törekvésekben ezektől eltérő méretelgondolásokkal és megvalósulásokkal is találkozunk.

A táblacentrikus vízrendezési igény alapján azt állítottuk, hogy a cél a homogén vízforgalmú táblaállapot megteremtése, ami a természetes termőhelyi körülmények között rendszerint behatárolt táblanagyságot jelent. Lássunk rá néhány példát. Ha célul tűzzük ki, hogy 100 ha-os, négyzet alakú táblákat alakítunk ki, mert a szabad sík terület ezt lehetővé teszi, akkor az agronómiái — mert az összefutó víz a mélyedésekben felszíni vízlencséket képez — vízlevezetési igény alapján a tábla közepéről bármely irányban a nem kifejezett lejtésirányú területekről, a vizet megközelítően 500 m-ről kell a táblaszéli gyűjtőárokba vezetni. 3%o-es felszíni szivárgó vagy céldrén eséskor ez 1,5 m-es (l%o-nél 0,5 m-es) szintkülönbséget jelent a tábla széléig. Ilyen mélységű szivárgó a táblán nem képezhető, mert a gépeknek átjárhatatlan és nem beolvadó műveleti akadályt jelent, a céldrén esetén pedig megközelítően 3 m-es fenékmélységű táblaszéli gyűjtőárkot kíván.

Ha a táblaterületet megnyújtjuk, s a fekvését úgy szabályozzuk, hogy a hosszanti oldalán legyen a gyűjtő, s egyben a szomszédhatástól védő övárok, akkor pl. 500 m szélességnél már csak 250 m lehet a maximális levezetőelem (szivárgó vagy céldrén) hossza, s így a szintkülönbség az előbbinek csupán a fele (75, illetve 25 cm). Ezen az alapon, figyelembe véve a vízlencsék vagy füzérek helyét, azaz a táblafelszín mélypontjait, a hosszanti táblaszélek mélypontba helyezésével vagy a táblaszélesség szükségszerű csökkentésével a vízelvezető elemek legcélszerűbb elhelyezését és a gyűjtőárkok viszonylag sekély mélységű indítását érhetjük el.

Meddig keskenyíthető, illetve meddig csökkenthető a táblaméret, hogy még megfeleljen a nagyüzemi gépi művelés követelményeinek? Előzőleg már azt állítottuk, hogy a tábla területi maximumát a vízrendezettségi lehetőség, minimumát a nagyüzemi gépi művelhetőség határozza meg. Közelebbről megvizsgálva a gépi művelhetőséget, a következő eredményre juthatunk.

A gépi művelés előfeltétele a zavartalan és folyamatos munkaút megvalósítása a tábla egész területén. Ez a követelmény, tekintve, hogy a gépek vagy fogásokban — szántás, aratás —, vagy vetélő forgóban dolgoznak, a táblaszélesség egy határértékig nem meghatározó tényező a gépi munkák gazdaságossága szempontjából. Igaz, hogy agronómiailag ezért fel kell adni a kereszt-, hosszirányú művelhetőség igényét és ennek tudatunkban öröklött hagyományát;

44