Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
II. A vízgazdálkodás és a növénytermesztés fontosabb tényezői és kapcsolataik - 5. A növénytermesztés és vízgazdálkodás kapcsolatai
határai számos külső és belső tényezőtől függhetnek. A növényállomány vízigényének van statikus és dinamikus oldala. A statikus oldal a bioszféra kívánatos Jvíztelítettségi állapotát fejezi ki. Mennyiségileg a gyökérzóna talajának Dv százalékával és a transzspi- rációs zóna levegőjének relatív páratartalmával együttesen fejezhető ki. Az a vízmeny- nyiség pedig, ami folyamatosan ahhoz szükséges, hogy a kívánatos állapotot az egész bioszférában tartósan biztosítsuk, a vízigény dinamikus oldala. A növényállomány vízigénye tehát térben és időben egyaránt összetett. Nem lehet jellemezni csupán külön a talajnedvesség vagy külön a légnedvesség kívánatos értékével, csak együtt a kettővel. A bioszféra tehát vízháztartást egység. Ugyanakkor nem elegendő sem termesztési, sem vízgazdálkodási szempontból csak a kívánatos állapotot mérni és jellemezni, hanem azt a folyamatot is vizsgálni kell, ahogyan az optimális állapot az élő szervezetek biológiai és a környezet fizikai kölcsönhatásai következtében szüntelenül változik. Ez a vízigény dinamikus oldala, amely a gyökérzóna talajában, a transzspirációs zóna légkörében együttesen és egymással kölcsönhatásban zajlik le. A növényállomány vízfogyasztása (mm-ben adható érték) az egész tenyészidő alatti optimális vízellátás esetén azonos a növényállomány dinamikus vízigényével. Kedvezőtlen vízellátás esetén az állomány vízfogyasztása kisebb a vízigény dinamikus nagyságánál. A termesztett növényállomány vízigénye tehát (Vi) egyrészt az aktív gyökérzóna talajának nedvességére (Vi,), másrészt a levélzóna levegőjének nedvességére (Vi/) vonatkozó igényét foglalja magában. A növényi vízigény e két oldala között kölcsönhatás ván. Bizonyos határok között a különböző talajnedvességnek különböző levegőnedvesség-igény felel meg és fordítva, annak érdekében, hogy a termesztett növényállományunk vízigényét optimálist megközelítő szinten elégítsük ki. A felsorolt fogalmak között az alábbi mennyiségi összefüggés lehetséges: Vi = Vi,+ Vi, 5. A növénytermesztés és vízgazdálkodás kapcsolatai A növények vízfogyasztásától (transzspiráció) meg kell különböztetnünk a növényállomány vízfogyasztását (evapotranszspirációt). Míg az első esetben csupán arról a vízmennyiségről van szó, amely a növény testébe kerül, illetve azon átáramlik, addig a növényállomány vízfogyasztása azt a vízmennyiséget is magában foglalja, amely a talajról, a növényállomány belsejéből és felületéről pára alakban a légtérbe távozik. Míg a növényi vízfogyasztás, illetve a transzspiráció a környezeti tényezők hatására módosuló, de biológiai törvényszerűség hatása alatt álló jelenség, addig a talajfelület párolgása döntőképpen fizikai jellegű folyamat. A kettőt azonban, különösen ha azok mennyiségi meghatározására is törekszünk, az üzemi termesztésben gyakorlatilag nem lehetséges szétválasztani. A két jelenség között ugyanis szoros kölcsönhatás van. A fokozottabb transzspiráció fokozza az állománylégtér relatív páratartalmát, és ennek hatására csökken a talaj felületi párolgása, az ún. evaporáció. De fordított összefüggés is igaz, mert az evaporáció fokozódása növeli az állomány légtér- páratelítettségét, amely viszont csökkenti a transzspiráció mértékét. Mindkettőre döntő befolyással vannak — bár nem azonos mértékben — elsősorban a makroklimatológiai tényezők (hőmérséklet, napsugárzás, levegő relatív páratartalma, szél stb.), továbbá a talaj fizikai, kémiai és biológiai sajátosságai és az alkalmazott termesztéstechnika színvonala. Ezek miatt tartjuk célszerűbbnek, hogy a növényi vízfogyasztást, a transzspirációt növény- egyedre vagy a transzspiráló levélfelület egységére vonatkoztatva fejezzük ki, míg ha a 56
