Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
I. A mezőgazdasági termelés és a vízgazdálkodás - 3. Vízgazdálkodás
A mezőgazdasági vízgazdálkodás jellege Valamely terület természetes vízháztartási viszonyainak tudatos formálása a termelés igényeihez: a mezőgazdasági vízgazdálkodás, amely a mezőgazdasági termelés fejlesztésének egyre általánosabban alkalmazott eszköze. A mezőgazdaság és vízgazdálkodás közötti szoros kapcsolat jelentőségét jól érzékelteti az a tény, hogy minden országban a mezőgazdaság a legnagyobb vízfogyasztó. Ennek mértéke az éghajlati viszonyoktól, az időjárástól és sok egyéb mezőgazdasági tényezőtől függ. A mezőgazdasági területek vízfogyasztásának nagysága európai átlagban kb. 400— 500 millimétert tesz ki. Ennyire tehető az a vízmennyiség, amelyet a mezőgazdasági területek az evapotranszspiráció keretében „elfogyasztanak”. Ezért érthető az a világszerte megfigyelhető nagy érdeklődés, amely a hidrológia részéről a mezőgazdasági termelés felé irányul. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelés belterjes irányú fejlesztésének számos országban vagy káros mértékű maximumban, vagy minimumban levő tényezője a víz. Ez érdekeltté teszi a mezőgazdaságot az adott terület és időszak egészének vízgazdálkodásában is, minthogy igényeinek kielégítése csakis a terület vízháztartási egységén belül és más gazdasági ágak igényeivel összhangban lehet ésszerű. Valamely térség vízháztartásán a természetes és mesterséges tényezők hatására a vízkészletek térben és időben kialakuló mennyiségi és minőségi változásait és ezek jellemzőit értjük. A vízháztartási helyzetek változásának azt a részét, amelyek tudatos emberi beavatkozás következtében, olyan céllal jönnek létre, hogy a társadalom anyagi és kulturális szükségleteit elégítsék ki, a vízgazdálkodás fogalomkörébe soroljuk. A mezőgazdasági termelés érdekében végzett ilyen beavatkozások rendszere a mezőgazdasági vízgazdálkodás. Célja a napenergia kondenzálásában szerepet játszó és hasznos élő szervezetek biológiai igényeinek jobb kielégítése, a termőtalaj védelme és termékenységének fokozása. A földművelés és növénytermesztés vízháztartási és vízgazdálkodási jelenségeinek helyes megértéséhez és céltudatos alakításához az élő növényt közvetlenül körülvevő közeget — ahol a növények vízfelvétele és vízleadása történik — vízháztartási és vízgazdálkodási szempontból egységes egésznek kell tekinteni. A földművelési tevékenységnek az a területe és közege, ahol a fény, hő, tápanyag- és vízháztartási viszonyoknak céltudatos javítása és hasznosítása a társadalom számára hasznos növényi szervezetek útján végbemegy, a növénytermesztési tér vagy bioszféra. Közvetlenül magában foglalja egyrészt a talaj gyökerekkel átszőtt rétegét, az aktív gyökérzónát, másrészt a talajfelszín feletti transzspirációs zónát. Közvetve a növénytermesztési térhez tartozik a gyökérzónával érintkező talajnak az a része is, amelynek vízháztartási viszonyait a nem túl mély talajvíz kapilláris vagy pára alakú mozgása még befolyásolni tudja. A makroklimazóna a növényállomány felett elhelyezkedő légkör, amely a transzspirációs zónával váltakozó előjelű és mértékű vízcsere kapcsolatban áll. A növénytermesztési tér vízháztartási viszonyai kedvezőtlenek lehetnek akkor, ha a víz túl sok vagy túl kevés. Ezeket a viszonyokat kell vízgazdálkodási intézkedésekkel és termesztéstechnikai beavatkozásokkal térben és időben kedvező irányba módosítani. A növénytermesztési térben lejátszódó vízmozgási irányokat az 1. ábrán tüntettük fel. Az ábrán szerepelnek a vízháztartás bevételi és kiadási tagjai. A vízgazdálkodásnak az a feladata, hogy a vízháztartási helyzeteket térben és időben úgy módosítsa, hogy azok megfeleljenek a mezőgazdasági termelés követelményeinek: a mezőgazdaságban minél kisebbek legyenek a fölösleges vizek és az aszályok okozta károk. A vízgazdálkodási tevékenység ilyenformán kifejezhető mértékét nevezi Oroszlány a vízgazdálkodás színvonalának. 15
