Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
IV. A növénytermesztés problémái öntözött területeken - 4. Az öntözés elvi alapjai
ki, amikor a gyökérzóna nedvességtartalma a diszponibilis víztartó képesség 50 százaléka. Egyes növényeket öntözni kellene akkor is, ha a transzspirációs zóna páratelítettsége 50—60% alá süllyed. Ez a legtöbb nyári napon megtörténhet. Ennek ellensúlyozása túl gyakori és csekély vízadagú öntözést kíván. Ez azonban főként szántóföldi kultúrák termesztésében sem vízgazdálkodási, sem üzemi vonatkozásban nem gazdaságos. Legáltalánosabb, hogy az öntözés idejét a növény oldaláról, növényfajonként, esetleg fajtánként változó mértékkel a gyökérzóna talajnedvességének bizonyos értékhatáraiban határozzák meg. Figyelembe kell venni, hogy vannak esetek, amikor egy-egy nagyüzemi tábla öntözése 4—7 napot igényel. Ha az öntözést a gyökérzóna hasznos vízkészletének 50 százalékánál kezdjük, meleg időjárásban a 3. és 4. napon az öntözött részek vízkészlete esetleg már 30% alá is csökken. Az egyes gazdaságok öntözővízigényének kielégítése öntözőfürtök vagy rendszerek vonatkozásában, a terület vízgazdálkodási lehetőségeinek és valamennyi igénynek összehangolásával lehetséges. Az öntözés idejének spontán, tervszerűtlen megválasztása az öntözőfürt vagy rendszer vízgazdálkodását felborítja. Ezért helyes, ha az üzem öntözéses növénytermesztési technológiájában az átlagos természetes csapadék-, hő- és fényviszonyaival számolva, az öntözendő növények biológiai sajátosságainak ismeretében tervezik az öntözések idejét, az öntözési fordulót és az adagolandó vízmennyiséget. Késői öntözés. A gyakorlatban leginkább azzal követnek el hibát, hogy későn kezdik, illetve fejezik be egy-egy tábla öntözését. Ennek gyakran szubjektív oka, hogy „várják az esőt”. Azt remélik, hogy pár nap múlva csapadékot kapnak, s így megtakarítják az öntözést. Ezt a szemléletet nem lehet elfogadni. A késésnek oka lehet a technikai feltételek hiánya, az üzemek közötti vízgazdálkodási kooperáció alacsony szintje, a vízszétosztási órarend mellőzése, a vízkorlátozás, az átmeneti tényleges öntözővízhiány is. A késésnek üzemi, munkaszervezési okai is lehetnek. így pl. az öntözésben foglalkoztatott dolgozók átcsoportosítása más növénytermesztési munkákhoz. Aratáskor pl. legtöbb gazdaságban mindenki a kenyérgabona betakarításával foglalkozik, emiatt nem haladnak az öntözéssel. A keletkező kár rendszerint jóval nagyobb, mint az az előny, amit a betakarítási munkáknál nyernek. Ha ugyanis késnek az öntözéssel, a növényzet vízfelvétele a talaj hasznos víztartalmának csökkenése miatt korlátozódik, illetve megszűnik. Ha az öntözéssel késlekedve megvárják az egyes testrészek elhalásának állapotát, a növényzet növekedése megáll, a sejtek turgorja csökken. Termesztett növényeinkben ilyenkor jóvátehetetlen fiziológiai károsodás megy végbe. Ezt a károsodást még a későbbi, bőségesebb vízellátás sem ellensúlyozza. A késedelmes öntözés hatását nem terméstöbblet, hanem terméscsökkenés jelzi. A túl korai öntözés sem jó. Korán, a talaj felvehető víztartalmának fogyta előtti öntözéssel a talajt könnyen túltelíthetjük vízzel. A vízzel túl bőven ellátott növény fokozza transzspirációját, hogy gyökereivel levegőhöz is jusson. A korai bővizű öntözéskor a víznek aránylag nagy része szivárog a gyökerekkel átszőtt talajréteg alá, illetve a talajvízbe. Ez a víz kárba mehet. A korai öntözés tehát vízpazarlás. Az öntözés idejének jelentős hatása lehet a biológiai eredményességre, ha a tenyészidő elején vagy végén túl korán, illetve túl későn öntözünk. Az előbbi esetben hideg vízzel hideg talajt öntözünk, így a vegetáció megindulását fékezzük. A növény késői életszakaszában adott öntözés túlzott vegetativ fejlődést, hosszabb tenyészidőt, rosszabb magkötést, minőségromlást, bizonyos betegségek fellépését okozhatják. Ezért hazánkban — e szempontokat figyelembe véve — ideiglenesen be kell fejezni az öntözést, mégpedig: 139
