Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
IV. A növénytermesztés problémái öntözött területeken - 4. Az öntözés elvi alapjai
— kis sótartalmú, de sok nátriumsót és esetleg szódát is tartalmazó vizek javítása közvetlenül az öntözés előtt kivitt kalciumtartalmú javítóanyaggal (pl. gipsszel, kalcium- kloriddal stb.). E javítási módnak gazdaságossági korlátain kívül még az a hátránya, hogy maga a javítás — a javítás előtt összes só mennyiségét feltétlenül növeli. A javítás tehát, míg egyrészről használhatóbbá teszi a vizet, másrészről rontja is; — a nagy sótartalmú vizet hígítással javíthatjuk, azaz kis sótartalmú, kis nátrium százalékú víz megfelelő arányú keverésével. Ezzel a módszerrel nagyobb kettős működésű csatornák, holtágak vizét is javíthatjuk, ha megfelelő minőségű és elegendő mennyiségű víz a hígításhoz rendelkezésre áll. 4. Az öntözés elvi alapjai Az öntözés növénytermesztési céljai Az előzőekben elmondottakból is következik, hogy az öntözés általában elsődlegesen a talaj, illetve a légkör vízkészletének kiegészítését célozza. A földművelés és növénytermesztés általános színvonalának emelkedése, továbbá az öntözésben alkalmazott technika, a tudományok sokoldalú és gyors fejlődése az öntöző- berendezések kihasználásának újabb lehetőségeit tárta fel. Az intenzív földművelés nemcsak a növénytermesztési tér vízkészletének fokozását igényelheti, hanem a termesztett növények egyéb igényeinek jobb kielégítését is. Az öntözés növénytermesztési céljai a következők lehetnek: — a növénytermesztési tér (talaj vagy légkör) vízkészletének növelése, — a növénytermesztési tér tápanyagkészletének növelése, — a növénytermesztési tér hőháztartási viszonyainak kedvező módosítása, — a növénytermesztési tér fényviszonyainak kedvező befolyásolása, — növényvédelem. A növénytermesztési tér vízkészletének növelése. Ezt a célt szolgálják a talajnedvesség pótló, a légkörtelítö (frissítő) és a talajvízdúsító öntözések. A talajnedvességpótló öntözéssel a növényállomány statikus vízigényét elégítjük ki. Eredetileg ezt a tevékenységet tekintették öntözésnek. Ilyenkor arra kell törekedni, hogy a gyökérzóna talaja rendelkezzék annyi vízzel, amennyi a növények zavartalan vízfelvételéhez kell. (Ennek optimuma a diszponibilis víz 50—90 százaléka között van, minimuma pedig a diszponibilis víz 30 százalékában adható meg.) Erre a felületi, az esőztető és az altalajöntözési módszerek egyaránt alkalmasak. A vízpótlás ideje szerint beszélhetünk tenyészidő alatti és tenyészidőn kívüli öntözésről. Légkörtelítő (frissítő) öntözéssel a transzspirációs zóna nagymértékű páratelítettségi hiányát csökkentjük. Erre leginkább a generatív szervek fejlődése és a termésképződés idején kerülhet sor. A frissítő öntözés csökkentheti a növény talajnedvesség készlettel szemben támasztott igényeit is. A frissítő öntözés eszközei az esőztető berendezések, kicsi és közepes intenzitású szórófejekkel (4—10 mm/óra), kis (2—10 mm) vízadaggal. Talajvíz-dúsító öntözésekre jó vízáteresztő talajokon és ott van mód, ahol a talajvíz szintje nincs túl mélyen. Láptalajokon pl. a csatornahálózat feltöltésével mesterségesen megemelhető a talajvíz szintje és így a kapilláris talajrétegben kialakítható a kedvező talajnedvesség. A talajvízszint-emelő öntözés altalaj öntözőmódszerrel is megoldható. A talaj vízkészletének növelését célzó öntözéseknél említést kell tenni olyan öntözésekről, mint a talajvédő (homoktalajok megkötését szolgáló) és a betakarító (pl. a cukorrépa szedését megkönnyítő) öntözések. A kelesztő öntözés, amely a csírázást segíti elő, ugyancsak ide tartozik. 137
