Perényi Károly (szerk.): Üzemi vízrendezés. „Üzemi vízrendezés és talajjavítás” I. (Debreceni Agrártudományi Egyetem Öntözéses-Meliorációs Főiskolai Kara, Szarvas, 1974)
4. Az üzemi vízrendezés tervezése
55 h =.a víztelenítendő talajréteg vastagsága /dm/, P = a talaj gravitációs /feszültségmentes/ pórustérfogata /;£/, T = a tűrési idő /s/ A dréntávolság /a/ ahol a 10 4 . Q L.q /m/, Q = az adott esésű, belső átmérőjű és anyagú dréncső vízhozama /1/s/, L = a dréncső hossza /m/, q = a levezetendő fajlagos vízhozam /1/s.ha/ A nyugatmagyarországi melkorációs munkák során három alapvető drénezési kivitelt alkalmaztak: 1. nyílt árkokba csatlakozó vakonddrénezés, 2. kavicsszürős zárt gyűjtőbe torkolló vakonddrénezés, /őrségi módszer/, 3. kombinált talajcsövezés /szokványos alagcsőrendszer vakonddrénezéssel kombinálva/. E területen, mivel a vízelvezetésen van a fő hangsúly,nagy szerepet kapnak a vákonddrénjáratok, melyek mindhárom eljárásnál az utolsórendü elemek, megfelelő sűrűségben elhelyezve. A három megoldási forma közül a legegyszerűbb a nyilt árkokba csatlakozó vakonddrénezés. A nyilt árkok meghatározott hálózatban helyezkednek el, táblákat zárva maguk közé. A vakond- drén torkolati szakaszát, ugyanitt az árok rézsűjét kőrakattal biztosítani kell, esetleg a csatlakozó szakaszt égetett agyagcsővel, müanyagcsővel kell kialakítani. Bár a drénvónulátok hossza néha többszáz métert is kitehet, az elég sűrű nyilt csatornahálózat részben közlekedési, részben természeti akadályokat jelent. E berendezés működésének hatékonysága elsősorban a vakonddrénhálózat helyes kialakításától függ, igy annak valamennyi előnyét és hátrányát képviseli. A sok kitorkollás és a- zok védelme a nyilt csatornahálózat gépi fenntartását nem teszi lehetővé.
