Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
4. Leíró éghajlattan - 4.2 Az éghajlatok osztályozása
elemzésére. Következőkben részletesebben ismertetjük Trewartha felosztását, s a Föld éghajlati képének ismertetésekor e felosztás szerint haladunk. A leíró éghajlat-osztályozások során találunk olyanokat, amelyek a hő- és vízellátottságot komplex módon jellemző indexek alkalmazásával különítenek el klímaterületeket. Megemlítjük ezek közül Thornthwaite első ízben 1931-ben közreadott, majd 1948-ban átdolgozott éghajlat-osztályozását. Alapgondolata az, hogy a havi csapadékösszegeket (C) a szabad vízfelszín havi párolgásmennyiségével (P) hasonlítja össze, s a C/P hányadosokat képzi. Az összegezett C/P hányadosok a vízellátottságot jellemzik, ugyanis minél nagyobb C/P értéke, annál nedvesebb a klíma. Thornthwaite a C/P összegek alapján 5 nedvességi tartományt különböztet meg, figyelembe véve a felosztásnál a természetes növénytakarót is. E tartományok és jellemző növényzetük a következő: ^=szuperhumid (őserdő), B=humid (erdő), C=szubhumid (szavanna), D^szemiarid (füves puszta), P=arid (sivatag). A nedvességellátottság mellett figyelembe veszi az ún. hőmérsékleti hatásfokot, amelyet úgy kap meg, hogy a havi középhőmérsékletet (T) elosztja a havi párolgásösszeggel, s ezeket a TjP értékeket is összegezi. Az így előállított index alapján, az index számértékének fogyó sorrendje szerint a következő 6 hőmérsékleti tartomány képezhető: A'=trópusi, B’ — mezotermális, C = mikrotermális, D' = tajga, E' = tundra, F' = állandó fagy. A nedvességi és hőmérsékleti osztályok lehetséges kombinációit képezve azokból 18 valóságban realizálódó éghajlattípus vezethető le (pl. BB' = humid-mezotermális stb.). Thornthwaite éghajlat-osztályozása jelentős lépés volt a leíró osztályozások terén, mivel a fizikai valóságot már jobban megközelítően egyesítette a hő- és vízellátottság tényezőit. Ugyanakkor azonban ezeket a tényezőket nem közvetlenül, hanem áttételesen, statisztikai kapcsolataik alapján veszi a módszer figyelembe. így például a szabad vízfelszín párolgását a párolgás és a hőmérséklet közötti, egy adott körzetre levezetett empirikus összefüggés alapján számítja az egész Földre, ami fizikai szempontból nem teljesen korrekt eljárás. Fizikai szempontból kifogásolható továbbá a P/P arányszám is, mivel a szereplő mennyiségek egységeinek egyeztetése nincsen biztosítva. Vitatható ezenkívül maga a P érték is, amely vízzel töltött párolgásmérő kádak párologtatására vonatkozik, s bár közel áll a potenciális evapotranszspirációhoz, azzal mégsem tekinthető azonosnak. A Thornthwaite-féle gondolatmenetet továbbfejlesztve Budiko jutott el 1969-ben egy olyan fizikai szempontból is teljesen korrekt éghajlati felosztáshoz, amely a sugárzásegyenlegből számítható potenciális párolgás, az évi csapadékmennyiség hányadosából képezett ariditási index és a hőellátottságot kifejező sugárzási egyenleg alapján osztályozza az éghajlatokat. Ezt a felosztást a 3.1.4 fejezetben már részletesen ismertettük, itt csak annyit teszünk hozzá, hogy az ariditási index fokozatainak részletesebb figyelembevételével, továbbá bizonyos hőmérsékleti jellemzők alapján (pl. legmelegebb és leghidegebb hónapok középhőmérséklete, a vegetációs időszak középhőmérséklete) a felosztás tovább finomítható, és akár kisebb területek (pl. Magyar- ország) éghajlati körzeteinek megalkotására is felhasználható. 232
