Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
3. Fizikai klimatológia - 3.2 Az éghajlati jelenségek térbeli dimenziói
A leglényegesebb eltérés egy nagyváros és környezete energiaháztartásában abban áll, hogy az antropogén eredetű hőforrásokból származó energiatöbblet miatt — a város méretétől függő arányban — több energia áll a felszínen rendelkezésre, mint a csupán szoláris energiában részesülő környezetben. Az energia felhasználási módja is élesen különbözik: a rendelkezésre álló hőenergiából a városi felszín párologtatásra jóval kevesebbet, a levegő felmelegítésére viszont jóval többet használ fel, mint környezetének felszíne. Ennek következménye a városklíma egyik legjellemzőbb sajátossága, a városi légtér környezetéhez viszonyított magasabb hőmérséklete. Ez a hőmérsékleti többlet legnagyobb a városok legsűrűbben beépített területein, és az úgynevezett városi hőszigetet alkotja. A városi hősziget elhelyezkedése a város beépítettségi szerkezetének függvénye. A hagyományos városmag a város centrumában jelöli ki helyzetét, manapság azonban a városfejlesztés inkább a peremterületeken emel magas épülettömböket, nagy lakótelepeket, így a városi hősziget fokozatosan polarizálódik, sőt egyre inkább áthelyeződik a városperemeken létesült lakótelepek területére. így például Szegeden a városi hősziget legjellegzetesebben a város északkeleti szegélyén létesült „Tarján” városrészen regisztrálható, s a város centruma, a régi városmag csak mint másodlagos hősziget mutatható ki. A mérsékelt égövben a nagyvárosok hőmérsékleti többlete legnagyobb a téli hónapokban, amikor az antropogén eredetű többlethő (fűtés) a legjelentősebb. Ugyanakkor nyári másodmaximuma is mutatkozik, ami a napsütéstől áthevült épületfalak és útburkolatok jelentős esti-éjszakai hőleadásából származik. Napszakos megoszlásban a napnyugta utáni esti és koraéjszakai órákban legjelentősebb a nagyvárosok hőmérsékleti többlete. A városi hősziget vertikálisan a város beépítettségi szerkezetétől függően 200—400 m magasságig is kimutatható. A növényzet és természetes párologtató felszínek hiánya miatt a városokban nagyobb a levegő kiszáradásának hajlama, ami elsősorban az alacsonyabb relatív nedvességben tükröződik vissza, de a gőznyomás alacsonyabb értékeiben is kimutatható. Ez a kiszáradás legjellegzetesebb nyáron az esti órákban. A szélsebesség a városi tagoltabb felszín által előidézett nagyobb súrlódás miatt a nagyvárosokban mintegy 20—30%-al kisebb a környezethez viszonyítva, aminek következménye a városok rossz átszellőzése. A városi hősziget ha eléggé erősen fejlett, sajátos cirkulációt, városi szélrendszert hoz létre. Ennek lényege hasonló a már ismert tengeri-parti szélhez: a város melegebb területe fölött termikus feláramlás alakul ki, s a felemelkedő levegő pótlására a talaj mentén a város peremei felől a város belseje felé tartó légáramlás indul meg. A cirkuláció, amely elsősorban nyáron az esti-éjszakai órákban fejlődik ki derült anticiklonális időjárási helyzetekben, a belső városrészek szennyezett levegőjének kicserélődését és felfrissítését biztosítja. A városi hősziget bizonyos mértékben a csapadékviszonyokat is befolyásolja, miután kedvez a labilis egyensúlyi állapot kialakulásának. Berkes vizsgálatai szerint Budapesten a pesti oldal sűrűn beépített területei fölött kimutatható kisebb mértékű 12 Éghajlattan 177
