Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)

3. Fizikai klimatológia - 3.1 Az éghajlat-meghatározó tényezők

A párolgás és az olvadás hőenergiát von el a rendszertől, a kondenzáció és a fagyás pedig hőenergiát ad át a rendszernek. Ezek a folyamatok — elsősorban a párolgás és a kondenzáció — igen jelentősek a Föld-légkör rendszer hőháztartásában, főként a trópusi területeken.

A felszín hőháztartásának vizsgálatakor ezért nagy jelentőségű a párolgás mennyiségének meghatározása. A természetes felszínek párologtatásának közvetlen mérése igen bonyolult, kellő pontossággal nem megoldott feladat, ezért különböző elméleti megfontolások alapján kidolgozott formulákat használnak kiszámítására. A felszínről történő párolgás mennyiségének meghatározására a kicserélődési egyenletek analógiájára általánosságban az alábbi típusú összefüggés írható fel:

P(mm-idő_1) = konstans (e2 — ex) (t;2 — i;x), (3.1.3-7)

ahol e a gőznyomás, v a szélsebesség egy talajközeli 1-es és egy magasabb 2-es szintben. Az egyenletben levő konstans a következőktől függ: a levegő sűrűsége, a párolgási hő, az időtartam amelyre a párolgást számítjuk, a gőznyomás és szélsebesség választott egysége és a mérési szintek magassága. Az analógia a (3.1.3-5) egyenlettel azonnal felismerhető, a (3.1.3-7) összefüggésben azonban a konvekció a vízgőztartalomra vonatkozik.

Azt a Qp energiamennyiséget, amit 1 m2 felületről a párolgás elfogyaszt, jó közelítéssel úgy kapjuk meg, hogy a mm-ben kifejezett párolgást 2,5- 106-nal szorozzuk, mivel 1 mm vízmagasság 1 kg • m ~2 tömegű víznek felel meg.

Konkrét mérések empirikus anyagának figyelembevételével sekélyebb vizű tavak és víztározók párolgásának meghatározására levezetett ismert és gyakran alkalmazott konkrét munkaformula (Meyer-féle képlet) a következő:

/’(mm • nap-1) = 0,375(£-e) • (1 +0,2y), (3.1.3-8)

ahol E a vízfelszín hőmérsékletéhez tartozó telítettségi gőznyomás (mb), e a tényleges gőznyomás (mb) és v a szélsebesség (m • s_1), mindkettő a vízfelszín fölött 2 m magasságban.

A talajfelszín hőháztartása

Ha a (3.1.3-2) mérlegegyenletet a talaj felszínére vonatkoztatjuk, a hőenergia bevételének és kiadásának tételei a következők:

E*=Q. + Qk + QP. (3.1.3-9

Az egyenlet azt fejezi ki, hogy az Es sugárzási egyenleg biztosította hőenergiát a talaj mélyebb rétegei felé irányuló hőátadás (Qv), a levegő felé irányuló konvektiv hőszállítás (Qk) és a párologtatáshoz szükséges hő (Qp) emésztik föl.

A (3.1.3-9) egyenlet összetevőinek magyarországi átlagos alakulását Bacsó számításai alapján a 3.7. táblázat mutatja be. A táblázat bal oldala a sugárzási egyenleg

149