Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
3. Fizikai klimatológia - 3.1 Az éghajlat-meghatározó tényezők
A légkör visszasugárzása (£j) a légkör vízgőztartalmától, a felhőzet mennyiségétől és fajtájától függ. Az effektiv kisugárzásra részint elméleti számítások, részint pedig mérések empirikus adatainak figyelembevételével az alábbi összefüggést vezették le Eh (J • m-2- s-1) = [eoT4(0,254 — 0,005e)](l —0,75n), (3.1.2-7) ahol £ a felszín emisszióképessége, a a Stefan—Boltzmann-állandó, T a felszín K-ben kifejezett hőmérséklete, e a talajmenti gőznyomás mb-ban megadott értéke, n az égbolt felhővel borítottságának mértéke olyan skálán, hogy teljesen borult égnél n— 1, felhőtlen égnél pedig n = 0. A számítások esetén a légkör teljes vízgőztartalmát kellene figyelembe venni, ami magassági légállapotmérések adatainak felhasználását teszi szükségessé. Mivel azonban a gőznyomás a magassággal szabályosan csökken, szoros kapcsolat áll fenn a könnyen megmérhető talajmenti gőznyomás és a légkör vízgőztartalma között, így ez utóbbit az empirikus összefüggésben a gőznyomással helyettesíthetjük. A formula pontosítható, ha különböző szorzótényezőkkel figyelembe vesszük még a különféle magasságú és szerkezetű felhők mennyiségét, nagyvonalú általános tájékozódásra azonban az ismertetett egyszerű (3.1.2-7) összefüggés is megfelelő. Az összefüggésből kiolvasható, hogy a hosszúhullámú effektiv kisugárzás mennyisége egyenesen arányos a felszíni hőmérséklettel és fordítottan arányos a légkör vízgőztartalmával s az égbolt felhővel borítottságának mértékével. A (3.1.2-7) formulával történő számítások alkalmával a talajfelszín hőmérsékletét kellene figyelembe vennünk. A pontos megmérés körülményessége miatt azonban ezt a talajközeli levegő hőmérsékletével helyettesíthetjük, különösen akkor, ha hosszabb időszakokra kívánjuk megállapítani a sugárzási egyenleget (ekkor az időszak átlagos hőmérsékletét tekintjük). Mind a (3.1.2-6), mind pedig a (3.1.2-7) formulák fizikai tartalmuk miatt pillanatnyi E{ és Eh értékek meghatározását szolgálják. Mint általános modellnek, munkaformulának használatát azonban kiterjeszthetjük alkalmazásukat nagyobb időléptékre (pl. hónap) is különösen akkor, ha nem konkrét hónapokra, hanem átlagos viszonyokra végezzük számításainkat. A (3.1.2-7) összefüggésből és a 3.5. táblázat adataiból belátható ugyanis, hogy a hőmérsékleti tényező igen kicsiny szorzótényezője miatt e tag változása a szokásos hőmérsékleti intervallumban (pl. —30 és +40°C között) lineárisnak tekinthető. Természetes azonban, hogy a számítási modell ilyen kiterjesztése csak közelítő pontosságot eredményez. Számítási példa. Határozzuk meg az átlagos júniusi sugárzási egyenleg értékét Szegedre. A számításhoz szükséges éghajlati adatok a következők: 1. a globális sugárzás átlagos havi összege, 2. az albedo mértékadó értéke, 3. a talajközeli léghőmérséklet havi átlagértéke, 4. a talajközeli gőznyomás havi átlagértéke, 5. a felhőzet mennyiségének havi átlagértéke. Szegedre júniusra a felsorolt éghajlati paraméterek az alábbiak: Es = 633 MJ -m-2 -hónap'1, a = 0,2, / = 20,0 °C, e= 14,5 mb, n = 0,51. 142
