Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)

1. Bevezetés - 1.2 Az idő, időjárás és éghajlat fogalma

Az időjárás változásai tehát a légkör egy meghatározott pontján, egy adott helyen meghatározott kereten belül maradnak, vagyis az állapotjelzők értékeinek statisztikai halmaza körülhatárolható. Az a tény, hogy a légkör fizikai állapotát és folyamatait leíró állapotjelzők értékeinek összessége meghatározható és helyhez kötött kereten belül oszlik meg, szükségképpen feltételez valamilyen rendszert, ami az állapotjelzők értékeinek változását szabályozza és mederbe szorítja. Ha e változásokat valamely helyen hosszabb időn át (több évtized) regisztráljuk, kellő biztonsággal rögzíthetjük azt a keretet, amely behatárolja ott a légkör különböző fizikai állapotjelzőinek előforduló értékeit. Értelmezhető továbbá egy olyan egyensúlyi állapot is, ami körül az állapot- jelzők értékeinek változása lezajlik.

Szeged 60 évre vonatkozó naponkénti meteorológiai megfigyeléseit átnézve például megállapítható, hogy júniusban a talajszint fölötti 2 m-es magasságban a levegő hőmérsékletének csúcsértékei 12,5 °C és 38,8 °C között ingadoztak, az a keret tehát ami Szegeden a júniusi napi maximum-hőmérsékleteket behatárolja kereken 12 °C és 39 °C értékekkel rögzíthető. A megfigyelési adatokból az is megállapítható, hogy a 60 év során feljegyzett 60 X 30= 1800 júniusi maximum-hőmérsékletnek a fele 26 °C-nál magasabb volt. Ez az érték tehát amely megfelezi a regisztrált állapotjelző statisztikai sokaságát úgy tekinthető, mint az a szokásos szint vagy egyensúlyi állapot, ami körül a júniusi maximum-hőmérsékletek ingadoznak. Tapasztalatunkat úgy is megfogalmazhatjuk, hogy Szeged éghajlatának egyik jellemző sajátossága az, hogy júniusban a 2 m-es talajszint fölötti magasságban mért napi maximum-hőmérsékletek szokásos értéke 26 °C, s nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy ebben a hónapban 12 °C- nál alacsonyabb és 39 °C-nál magasabb napi maximum-hőmérséklet az ottani éghajlaton nem fordul elő.

Kissé kibővítve az éghajlat előzőkben megismert tömör definícióját s kapcsolatba hozva azt az időjárás fogalmával azt is mondhatjuk, hogy egy adott hely éghajlata az időjárás változásainak keretét megszabó rendszer és az az egyensúlyi állapot, ami körül ott az időjárás kilengései végbemennek. Mindkét meghatározásból következik, hogy az éghajlat értelmezéséhez hozzátartozik légkörünk egy földrajzilag elhatárolható téreleme.

Az éghajlati vizsgálatok központjában légkörünknek elsősorban az a felszínnel érintkező néhány méteres vastagságú rétege áll, amelyben a biomassza nagy része található, s ahonnan a levegő fizikai állapotjelzőiről a legtöbb információ (mérési adat) áll rendelkezésre. Természetesen nem jelenti ez azt, hogy nem beszélhetünk például 10 km-es magasságban levő légterek éghajlatáról. A technika fejlődésével az emberi bioszféra rohamosan tágul, s a légi közlekedés napjainkban megköveteli, hogy légkörünk magasabb szintjeinek éghajlatát is behatóan tanulmányozzuk. Az űrkutatás fejlődésével már a közeli jövőben reális igényként merül majd fel, hogy a szomszédos bolygók éghajlati viszonyairól is rendszeres információkat gyűjtsünk.

Egy-egy terület éghajlatának tanulmányozásához a múltban hosszabb időn át végzett megfigyelések elemzése szolgál. A különböző éghajlati karakterisztikák megállapításakor hallgatólagosan feltételezzük, hogy azok a jövőben is hasonlóan alakulnak, vagyis az időjárások változásának keretét megszabó rendszer és a hozzá rendel9