Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon. Hidrológiai tanulmányok (KÖZDOK Kft., Budapest, 2004)
Belvizek - A mértékadó belvízhozam meghatározása
A MÉRTÉKADÓ BELVÍZHOZAM MEGHATÁROZÁSA nek az irányelvtervezetnek több javaslata van a fajlagos belvízhozam meghatározására. Ezek a már említett Salamin-féle táblázat, az 1 órás csapadék 1 nap alatti levezetése (kis vízgyűjtő esetén), a talajkötöttségi mutató függvényében leolvasható „gazdaságos fajlagos vízhozam”, az összegyülekezési elmélet részletes vizsgálattal történő alkalmazása és a talajvízháztartási úton meghatározott vízhozam-idősorok matematikai statisztikai elemzése. Utóbbi két eljárást az irányelvtervezet csak nagyon általánosan írja le. Csongrád megye vízrendezés-fejlesztési koncepciójával kapcsolatban ebben az időben készült a Budapesti Műszaki Egyetem javaslata a belvíz- rendszerek fejlesztési tervkészítésének módszerére (Dobos-Ijjas 1976). E tanulmányban részletes véleményt kapunk a fenti műszaki irányelvtervezetről, az EXPRE- és a DRAlNAGE-modellek (programok) alkalmazási lehetőségeiről, valamint a „gödöllői” módszerekről. A javaslati részben a nagytérségi vízgyűjtőkről elvezetendő fajlagos vízhozam számítására a már ugyancsak említett Salamin-féle gyors módszer (Salamin 1973) alkalmazását ajánlják. Az öntözőfürtök és az öntözőtelepek levezetőhálózatának méretezésére kiadott műszaki irányelv (OVH 1979) is ezt az eljárást ismerteti, de közli a Salamin-féle táblázatot is, ami azonban csak becslésre szolgál. Az 1980-as évek elején megjelent tanulmányok (Ondruss 1981, Váradi 1981) főleg az üzemi vízrendezés terén megélénkülő tervezést és a méretezési kérdésekben fennálló bizonytalanságot tükrözik. Újra időszerűvé vált az alkalmazandó műszaki irányelvek megfogalmazása. Az egyik előkészítő jellegű munkát a Vízgazdálkodási Intézet végezte {Kardos 1982). A síkvidéki területek fajlagos vízszállítási értékeit minden egyes belvízöblözetre kiszámították az összegyülekezési elmélet hagyományos módszerével. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kezdeményezésére is készült egy irányelvtervezet {MHT 1984), amely a fajlagos vízhozam meghatározására a kísérleti vízgyűjtők adataiból levezetett Oroszlány-féle módszert tartalmazza, megtoldva egy területi korrekciós tényezővel. Az Országos Vízügyi Hivatal kezdeményezésére a VIZ1TERV Vízügyi Szabványosítási és Egységesítési Központja 1984-ben kezdett hozzá egy műszaki irányelv kidolgozásához. A munkabizottsági keretek között készülő irányelvekhez a Vízgazdálkodási Intézet több alapozó tanulmányt állított össze (Bosznay 1984, Regös 1984). Az irányelvek szövegjavaslatának első megfogalmazása hét módszer leírását tartalmazza {Pálfai 1984). Ezek: a becsléses módszer, az összegyülekezési elméleten alapuló módszer, a gazdaságossági módszer, a vízháztartási módszer, a mintaöblözetek mért adatain alapuló módszer, a belvízi tájegységek mért adatain alapuló módszer és a tapasztalati módszer. A Körtvélyes-Kakasszéki öblözetre vonatkozóan mind a hétféle módon elvégezték a számításokat {Pálfai 1986). A legutolsó szövegjavaslat csak három módszert ismeret (a becslést, az összegyülekezési elméleten alapuló és a belvízrendszerek tapasztalati vízszállítási értékeit fölhasználó módszert), de a talajcsőhálózatok méretezésére is kitér {Pálfai 1985). A műszaki irányelvek megszövegezése kisebb módosításokkal ebben a formában készült el {OVH 1986). 204
