Pálfai Imre: A mértékadó belvízhozam számítási módszerei (VMGT 165. VGI, Budapest, 1988)

3. A közvetlenül csapadékból származó vízhozam számítása

43 A mértékadó fajlagos belvizhozam fenti alapelveken nyugvó számítását a VITUKI 1954-ben - Salamin Pál: "A belvizgazdálkodás tervezési irányelvei" cimü tanulmánya alapján - 50 belvízrendszerre a következő módon végezte el /Szepessy, 1955j Salamin. 1956.a/.

Az 1901-1950 időszak 1-6 napos csapadékainak 65 állomásra vonatkozó adatait havonként táblázatokba foglalták, a csapadék halmazállapotának feltüntetésével, A téli csapadékot az olvadás idején vették számitásba, s meghatározták a talajon megjelenő vizréteg napi értékét, mégpedig a következő egyszerűsített vizháztartási egyenlettel:

ahol:- a talaj felszínén megjelenő hóló- a hórétegben tárolt vizmennyiség az olvadás kez- de tén- a hórétegben tárolt vizmennyiség a következő nap kezdetén- csapadékmennyiség az adott napon- párolgás

A hótakaróban lévő TV és T. ^ vízmennyiséget a mért hóréteg- -vastagságok /v/ alapján a

Ti s vi ti és Ti+1 = v1+1 ri + 1

képletből számították, ahol a hótakaró térfogatsúlyát /X / a hó kora és a megelőző napok csapadékának függvényében vették föl.

A csapadékadatokból - belvízrendszerenként egy - egy központi fekvésű megbízható meteorológiai állomást kiválasztva - minden egyes hónapra megszerkesztették a

formájú éghajlati valószinüséqi függvényeket, ahol h^ a T nap alatt hullott eső vagy hólémagasság mm-ben, a és n a terület éghajlati viszonyait jellemző állandók. A függvények állandóit bizonyos egyszerűsítéssel a 2, 4, 10, 20 és 50%-os előfordulási valószinüségü csapadékokra határozták meg.