Öllős Géza: Vízminőség-változás a vízelosztó rendszerben (KÖZDOK Kft, Budapest, 2008)
3. Mikroorganizmusok a biofilmben - 3.3. Antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumok - 3.4. Fertőtlenítőszerrel szemben ellenálló baktériumok
42 3. MIKROORGANIZMUSOK A BIOFILMBEN- algákkal,- a tisztítórendszer aktívszén-részecskéivel és- a csőfelületekkel (biofilmmel), és ott nem inaktiválódnak. LeChevallier et al. (1988) kimutatta, hogy a baktériumrezisztencia a fertőtlenítőszerekkel szemben több mint 600-szorosra nőhet, ha a mikroorganizmusok a csőfelületen (biofilmben) szaporodnak. A biofilm olyan környezetet is biztosít, amelyben a sérült sejtek felépülhetnek és szaporodhatnak. A sejten kívüli tokocska létrejötte a fertőtlenítőszer ellen védelmet nyújt, ha a sejtek kis tápanyag-koncentrációjú környezetben (mint az ivóvíz) szaporodnak. LeChevallier et al. (1988) kimutatta, hogy a cystába zárt Klebsiella pneumoniae az inaktiválással szemben háromszor olyan rezisztens volt, mint a cysta nélkül létező sejtek, ha mindkettőt a tisztítás után fertőtlenített ivóvízben exponálták. A szaporodáshoz tartozó állapotok szerepe is figyelemre méltó. Például a Legionella pneumoniae, ha alacsony tápanyagszintű, „természetes” környezetben szaporodik, 6-9-szer rezisztensebb, mint az agaron szaporodó sejtek (Kuchta et al. 1985). A fertőtlenítés-rezisztencia egymásra hatási mechanizmusainak vizsgálatakor kiderült, hogy a mechanizmusok hatásainál a szorzás elve érvényesül (vagyis az egyik mechanizmushoz tartozó rezisztenciát meg kell szorozni egy másik mechanizmus rezisztenciafaktorával). Például a rezisztencia, amely a baktérium üvegfelülethez tapadáskor (150-szeres növekedés) a rezisztencia sejten kívüli poliszacharidok esetében (3-szoros növekedés), cystával rendelkező baktériumok esetében 450-szeres rezisztencia jellemző szabad klórral szemben, hasonlítva azokhoz a baktériumokhoz képest, amelyek nem rögzültek szilárd felületre vagy nem rendelkeznek cystával. Ezen kutatások alapján érthető, hogy a cystába zárt baktériumok, alacsony tápanyagszint esetében, hosszú ideig a csőfelülethez rögzülve, a klórozott elosztórendszerben túlélésre képesek. A fertőtlenítés, mint évszázados tisztítási folyamat, jelenleg is a leghatékonyabb és direkt módszer az ivóvíz mikrobiológiai minőségének szabályozásához. A klór vagy a klórral kapcsolatos vegyületek adagolása a tisztított ivóvízhez, a víz által közvetített, betegségeket okozó mikrobiológiai ágenseket jelentősen redukálja. Az ivóvízben lévő mikroorganizmusok túlélését és szaporodását segítő feltételeket- fizikai és- fiziológiai folyamatok alkotják (Olson et al. 1990). A fizikai tényezők a mikroorganizmusok csőfelületekhez, vagy szilárd részecskékhez való rögzülését segítik, amelyek védekező mikrotartózkodási helyeket képviselnek a fertőtlenítőszerekkel szemben. A fiziológiai tényezők azok, amelyeket maguk a mikroorganizmusok alakítanak. Ilyenek az betokozódás, aggregáció és a rejtélyes törzs módosulás. A kutatások bizonyították, hogy a bakteriális rezisztencia mind a vízelosztó rendszerben, mind laboratóriumi feltételek esetében létező probléma (Ridgway et al. 1982, Stewart et al. 1986). A vízelosztó rendszerből izolált klóros fertőtlenítésnek alávetett baktériumok a szerves klóraminokkal szemben rezisztensebbek voltak, mint
